„A Kossuth tér 1944-es arculatának rekonstrukciója, József Attila és Károlyi Mihály szobrának eltávolítása hadüzenet a köztársaságnak és a nemzeti kultúrának! Károlyit felelőssé tenni Trianonért nem egyszerű történelemhamisítás, hanem politikai aljasság! Őt azért gyűlölik a hatalom mai birtokosai, mert olyan önzetlen hazafiságból mutatott példát, amelynek a kapzsi és harácsoló jobboldali politikai elit mindig is híján volt. Az arisztokrata Károlyi konzervatív politikusként indult, ám szembesülve a félfeudális viszonyok között sínylődő, a végsőkig kizsákmányolt nép nyomorával, a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek jogfosztott helyzetével és a magyar szupremáció elvének fenntarthatatlanságával, földosztást, általános választójogot és az itt élő nemzetiségek egyenlőségét követelte. És saját földbirtokainak felosztásával járt elöl jó példával. Jobboldali, konzervatív arisztokratából lett a magyar baloldali-liberális progresszió szimbolikus alakja. Ezzel érdemelte ki a jobboldal szűnni nem akaró heves gyűlöletét. Amilyen szívszorító a Köztársaság teret körbejárva látni a táblákon áthúzott köztársaság szót, ugyanolyan fájdalmas a nagyszerű Károlyi-szobor sötétbe borulása.
A József Attila-szobor eltávolításának ötlete a hatalomtól megrészegült, műveletlen és tudatlan kormánypárti elit tobzódása, ékes bizonyítéka annak, hogy a nemzeti kultúra semmit nem jelent számukra. A jobboldali sajtó József Attila-ellenes kirohanásai ugyancsak a húszas-harmincas évek ócska, primitív, kultúraellenes »táborokba gyűlt bitangjainak« hangját idézik. Az immár óvodákban és bölcsődékben is előfizetett, nagytőkés által pénzelt, szélsőjobboldali Magyar Hírlap publicistája szerint a »proletárköltő felnőtt korában nem nyomorgott (...) nagytőkések pénzelték (...) könnyelműen szórta a pénzt«. Ennél is rémisztőbb az önmagát a fiatal konzervatív jobboldallal azonosító Mandiner blog - szokás szerint álnév alatt megjelenő - szerzőjének ostoba, pökhendi, mélységes műveletlenségről tanúbizonyságot tévő, cinikus írása »az életét végigrinyáló« »16-17 éves pattanásos nagykamaszok kedvenceként« aposztrofált költőről. És József Attila még olcsón megússza, ahhoz a szitokáradathoz képest, amellyel a jobboldali sajtó Ady Endrét halmozza el, aki József Attilánál is kíméletlenebb kritikusa volt a korabeli jobboldal »úrnak, magyarnak egyként rongy« mentalitásának.
A kormánypártok köré gyűlt politikai és kulturális elit ma éppen úgy sajátítja ki és koptatja el a nemzet és haza fogalmát, ahogyan az elmúlt évszázadban szellemi elődeik tették. Ugyanez történt 1998 és 2002 között a polgár fogalmával, jóllehet kevés dolog áll távolabb tőlük, mint a polgári mentalitás, és kevesebben ártottak többet a magyar tudománynak és kultúrának, mint a most regnáló hatalom. Miközben nemzetről, hazáról, hagyományról papolnak, jól láthatóan éppen számukra nem jelentenek semmit e fogalmak, eszközök csupán diktatórikus uralmi céljaik eléréséhez. A magyar baloldal és a liberálisok hosszú időre jóvátehetetlen bűne pedig, hogy évszázada hagyják magukat kirekeszteni a nemzetből és a hazából. Szellemi restségből, gyávaságból vagy valamiféle meghatározhatatlan gyökerű bűntudatból leszegett fejjel tűrik, hogy elvitassák tőlük magyarságukat, a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. Ez a megosztó, gyűlölködő, kirekesztő politika vezette a XX. század legszörnyűbb tragédiáiba az országot, és ez tartja össze az orbánista jobboldalt ma is.”