„Mennyiségi lazítás” magyar módra

2011. december 27. 15:34

Pusztán annyi történne, hogy az MNB – titokban, vagy nyíltan – megjelenne az állampapírpiacon.

2011. december 27. 15:34
Gerőcs Tamás
Index

„Az állampapírpiac természetes hazai szereplői egyébként a nyugdíjpénztárak voltak, akiknek a kereslete nyilván most már teljesen kiesik, így valamilyen új szereplő megjelenése egyébként is kívánatos lenne, hiszen a hazai intézmények hiányában a külföldiek szerepe nő meg túlzottan, amelyek, mint feljebb írtam, a magasabb hozamokkal és a túlzottan gyors szélirányváltásokkal indokolatlan kockázatokat visznek az adósságfinanszírozásba. Mindez felértékeli a jegybank szerepét a magyar állampapír piacon.

Mindebből az következik, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén a kormányfő »jogosan« érezheti magát nyugodtnak, hiszen a jövő évi finanszírozás megoldható marad, ráadásul úgy, hogy senkinek nem fognak hiányozni a nyugdíjpénztárak a piacról, a forintnak is lesz pótlólagos kereslete, ami megtámaszthatja a jegyzést. A hozamszint sem szállna el vészesen, sőt, akár még sikerülhetne faragni a jelenlegi vészesen magas szintből, ami nyilván óriási megkönnyebbülés lenne a költségvetésnek. És adott esetben még az IMF-re sem lenne szükség.

Pusztán annyi történne, hogy az MNB – titokban, vagy nyíltan – megjelenne az állampapírpiacon. Ahogyan teszi azt nyíltan az amerikai Fed is a mennyiségi lazításaival, vagy, ahogy az EKB is biztosítja titokban a szükséges likviditást a periféria piacain.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dávid
2011. december 27. 23:28
bevallom, én ezt nem értem.
pikkpakk
2011. december 27. 19:15
Azért ez aranyos a cikk írójától ....A kép a ballagási fotód kedves? Összehasonlítani persze lehet a FED-et a MNB-al de értelmetlen...Ez olllan mint az elefántot összehasonlítanánk a kisegérrel...Mindegyiknek például 4 lába van..... Ugye ,hogy mennyire egyformák ? Kirúgtuk a gonosz ájemefet...A maradék pénzünkön (amit a gaz fletó még sem költött el) 500 milliárdért Qrva fontos részvényeket vásároltunk,igaz annyira ,de annyira szakértő kormányunknak köszönhetően ez jelenleg nem ér többet ,mint 250 milliárd.... Eltapsoltuk az ellopott NyUGDÍJ pénzecskénket 3000 milliárdot .. Ez szakértő kormányunknak nem egész 8 hónap sikerült eltapsolnia.. NÉÉÉ MOST MEG MI KÉNE NEKIK ??? Hát az MNB 35MILLIÁRD eurója.Millen érdekes elvtársak ezek ollan ,de ollan szakértők ,hogy ihajjj... OSZT ,HA EZT IS POFÁN VERTÉTEK ? Akkor mi lesz ? Mert akkor már nincs tovább kedves""szakértő"" kormányunk....
de karatna
2011. december 27. 16:39
Többször elgondoltam, hogy milyen hatása lenne annak, ha a lakossági megtakarítások egy része kikerülne a kereskedelmi bankokból és az különböző lejárati idejű állam által garantált kamatozású állami "Kossuth kötvényekbe" kerülne. Vagyis a polgár a megtakarításával a saját államát támogatná. Amely abból értékteremtő, munkahelyteremtő beruházásokat eszközölhetne. Egy korábbi "Békekölcsönszerű" szisztémára gondoltam. Mert most is az ország teljes újra strukturalizálása előtt állunk.
Google
2011. december 27. 16:30
Ezek szerint az MNB is unortodox gazdpolt művel - mert nem jár el úgy, ahogyan a FED, EKB stb. Hadd kérdezzem meg azt is, az ott alvó pénzek után az MNB hogyan tud kamatot fizetni, miből? Ha az MNB-ben tartalékok vannak, mikor kellene hozzányúlni ezekhez, ha nem most, amikor azt halljuk, a Fidesz csődbe vitte az országot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!