„A kultúra nem más, mint ami normává teszi, beépíti az emberek gondolkodásába mindazt, ami a piac-társadalom-politika hármasságában gyakorlattá válik. Az azonban, hogy milyen logika válik uralkodóvá az adott országban és a világban, elvileg a politikán múlik, hiszen a két meghatározó alrendszer »felett« áll, s döntően befolyásolja azt – törvények és kötelező szabályok megszavazása, elrendelése által –, hogy az utóbbiak milyen tartalommal működjenek. De vajon mitől szenved, mitől van válságban a világ az utóbbi húsz évben, beleértve Magyarországot is? Attól, hogy a piaci logika eluralta a társadalmat, sőt a politika fölé kezd kerekedni, és végső soron a kultúrába is beékelődik, normává téve mindazt, amit a piaci elv diktál. Szenved attól, hogy a hatvanas évektől kezdve a Milton Friedmann, majd például többek között Otto von Lambsdorff és fia (utóbbi támadta az Orbán-kormányt) nevével fémjelezhető neoliberális irányzat uralkodik a világon, ami a piac mindenhatóságát hirdeti. S az is gyötri, hogy felelős államférfiak helyett immáron a háttérben meghúzódó, gigatulajdonnal rendelkező »befektetők« irányítják a társadalmakat, az egyes országokat. (Soros György legalább megmutatja magát…) S szenved attól is, hogy a világkormányzásra törő pénzügyi csoportok a demokrácia létét veszélyeztetik.
Merkel és Sarközy már felismertek valamit abból a veszélyből, amely a demokratikus politikai építmények értelmét kérdőjelezi meg. Az erők világszintű egyesítésére lesz szükség ahhoz, hogy a világspekuláns csoportokat ellensúlyozni lehessen. De fontos, hogy ez az erőegyesítés demokratikus úton játszódjék le. Világharc ez. A spekuláció és a természetes emberi szolidaritás harca.”