„És túlélte Tamás Aladárné ismét a legsötétebb éveket, nézte, ahogy visszajönnek ugyanazok, túlélte Meciart, Slotát, meg az összes többit.
És egy napon, amikor erre lehetősége nyílt, Tamás Aladárné úgy döntött, ha már egyszer nem ment sehová, mégis négyszer volt más állam polgára, és erről őt soha senki sem kérdezte meg, akkor most, most életében először saját akaratából lesz egy ország állampolgára.
Kilencvenkilenc évesen úgy gondolta Tamás Aladárné, ennyi talán jár neki. Hogy majd meghalhat olyan állampolgárként, amilyen állampolgárként megszületett.
Rosszul gondolta Tamás Aladárné.
Neki ennyi sem jár.
Hiszen nincs vége a huszadik századnak.
És a szlovákiai huszadik század, az egész szlovák politikai osztály, az összes gazember retteg Tamás Aladárnétól. Rettegnek egy kilencvenkilenc éves magyar öregasszonytól.
S ez a rettegés mindent elárul. Mindennél fényesebben bizonyítja, ki a mocskos tolvaj, a rossz lelkiismeretű, szarházi alak – és ki az igaz ember.
Legyetek átkozottak, szlovák politikusok. Utolsó gazemberek vagytok. Legyen nektek nehéz a föld.”