„Világéletemben nagyon szerettem Bujtor Pistát. Jóban voltunk, persze, nem annyira, mint ő Kernnel, ám Andris révén több remek Balaton parti napot is Bujtorékkal töltöttünk, hiszen Pista igazi granszenyőr volt, vitorlázni vitt, motorcsónakkal jöttünk-mentünk (neki volt arra is engedélye), éttermekbe vitt, vele pompás volt élvezni az életet, hiszen az egyik kivételesen nagymestere volt annak is. Hogy meghalt, rettenetesen megrendített. Az olyanoknak, mint Bujtor, sokkal hosszabb élet jár, ráadásul ő igazán megérdemelte volna a halasztást. És mivel felesége, Judit asszony is egy rendkívüli jelenség, nagy örömömre szolgált, hogy vele Kernék révén Pista halála után még jobban összebarátkoztunk. Ő hívott meg tegnapra egy már másfél hónappal előbb egyeztetett időpontban, amikor Andrisék is ráérnek, meg én is.
Judit özvegysége semennyire sem hivalkodó, nagyon rezerváltan gyászolt és a Pista szellemében ápolja tovább az emlékét (a Bujtorról elnevezett tihanyi szabadtéri színpadot igazgatja nyaranta nagy ambícióval és hozzáértéssel). Magánéletében sem az az alkat, aki besavanyodna, Pista is pártolná, hogy úgy legyen, ahogy alakítja az életét. Szórakoztató, bővérű humorral és energiával, ízléssel és roppant nagy szeretettel tartja mindazokkal a kapcsolatot, akik méltóak Pista emlékéhez, és akiket ő is szeretett és szeret. Fantasztikusan ínyenc vacsorát tálalt elénk rém gördülékenyen, minden felhajtás nélkül. 8-tól éjfélig rengeteget röhögtünk, jól kibeszéltünk mindenkit, mintha Bujtor Pista is velünk lett volna, noha amúgy semmi és senki más, csak ő hiányzott nekem, de nagyon. Ám a szellemisége mégis ott él abban a lakásban, nyilván, mert nem akárki volt. Kár, hogy már nem lehetett velünk. Nagy kár. Nagyon sajnálom.”