Túl kell lépni a társadalmi igazságosságon

„Pedig mostanában elég sokat emlegetik a társadalmi igazságosságot.

Társadalmi igazságosságról az európai baloldal és a posztmarxista tudomány szeretett beszélni. Az egyház számára pedig évtizedekig ez volt az a közeg, a közönség, amivel beszélgetnie kellett; ezért használta ezt a fogalmat. Így aztán fontos változás, amikor a Caritas in Veritate azt mondja, hogy nekünk nem az igazságossággal kell igazolni a társadalmi tanítást, hanem a szeretettel. Mernünk kell beszélni a saját nyelvünket. 

Hadd hozzak egy híres példát: a szőlőmunkásokról szóló példabeszédet. Ezt sokan úgy értelmezik – a hozzám hasonló gondolkodásúak is –, mint amely azt mondja, hogy ha egyszer megállapodok valamiben, az igazságos. Akkor is, ha a nap elejétől dolgozó munkások többet dolgoznak ugyanazért az egy dénárért, mint a késő délután felbéreltek. (»Nem egy dénárban egyeztél meg velem?«) De a szöveg továbbmegy, és nem az igazságossággal érvel: a gazda végső válasza a lázadozóknak nem az, hogy megállapodtak valamiben, hanem az, hogy ő jó. A sajátjából adhat, annak, akinek akar. Akkor is, ha a többieknek ez nem tetszik. (»Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?«)

Ezek szerint a társadalmi igazságosság fogalma felesleges?

Dehogy felesleges. De csak arról szól, hogy megkülönböztessük az enyémet a tiedtől. Tudjuk, hogy kinek mi jár. Sőt, amikor a Caritas in Veritate bevezeti az igazságosság fogalmát, azt azzal indítja, hogy minden társadalomnak megvan a maga joga. Az adott politikai közösség definiálja a jogot, ez mondja meg, hogy kinek mi jár. Más kérdés, hogy mindez keresztényként még kevés, és van, hogy oda akarok adni valakinek valamit szeretetből, habár neki egyébként nem járna az. Lehet vitatkozni arról, hogy a hajléktalannak jár-e az igazságosság alapján, hogy az aluljáróban aludjon. De ha a válasz nem, akkor is fel kell tennünk a kérdést, hogy a szeretettel összefér-e, hogy elzavarjuk. A társadalmi igazságosság kemény fogalom. Bizony az is következik belőle, hogy megmondjuk valakinek: neked ennyi jár, és nem több. Odaadhatom neked szeretetből, de nem jár. Ha nagyon élesen akarnék fogalmazni: a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy aki kap, az azt is tudja, hogy neki bizonyos dolgok nem járnak. Nekünk, keresztényeknek könnyű, mert mi tudjuk, hogy többet kapunk, mint ami járna nekünk.”