Akiknek olyan kifogásaik lennének, hogy európai országként nincs helyünk egy főleg ázsiai országokat tömörítő szervezetben, azoknak két dologra hívjuk fel a figyelmét. Egyrészt Izraelnek sincs semmi köze Európához, mégis az Európai Unió társult tagja, mely utóbbi ellen valahogyan eddig még nem emelték fel a szavukat, noha nem tudjuk, csak sejtjük, kik tiltakoznának a leghangosabban hazánknak ezen lélegzetállító távlatokat nyitó lehetősége ellen. Másrészt pedig, és talán ez még az előző érvnél is fontosabb, a magyarságot keleti gyökerei révén a legerősebb szálak kötik Ázsiához. Erre pedig kulturális, gazdasági és politikai értelemben egyaránt építenie kell egy nemzeti érdekeket szolgáló politikai elitnek.”