- Mennyire volt hasonló az a feladat ahhoz, amit most kell csinálnia? Mind a kettő valamiféleképpen propagandatevékenység. Most is a népszerűsítés a feladata.
- Igen, és szívesen csinálom. Tudja, mi vagyok én? Egy tanító, néptanító. Megpróbálom egész népemet középiskolás fokon tanítani. A műsorom nem a high-tech értelmiségnek szól, hanem a véreimnek. A félrevezetett sokaságnak. Nem véletlenül találtak meg erre a feladatra. (...)
- Sok kritikát kapott az alaptörvény asztala, és most ezek a festmények is, nemcsak az ellenzéktől, de a konzervatív oldalhoz tartozók sem mind álltak ki mellette. Ön mégis rettentően magabiztosan nyilatkozott akkor is és most is. Nem ingatják meg a kritikák?
- Most már kiállnak mellette, kezd rájönni az én oldalam, hogy rengeteg pénzt takarítottam meg ezzel - hiszen az önkormányzatban ingyen van az asztal, meg ingyen van a szék, van egy számítógép is, ami egyből a nyomdába küldi a megrendeléseket. Másrészt írtam egy tanulmányt arról, hogy mit szeretnék csinálni, megírtam a forgatókönyvet is.
Olyan ez, mint amikor a színházigazgató kihirdeti a szezon műsortervét - egyből kitör a parasztlázadás, mindenki megrémül. Aztán másnap kiírják a próbát, harmadik nap beugrik a színész, aztán megcsinálják a díszletet, elkezd működni a dolog, jönnek a bemutatók, az emberek elfelejtik a különvéleményt, és a szezon végén a társulat ezt mondja: de jó szezont csináltunk. Ilyen az emberi természetrajz.