A gyerekek államosítása

„Az, amit és ahogyan H. Rózsáék, illetve utána majd Lázár Jánosék, értsd: Orbán Viktorék az oktatási szférában keresztülvisznek, hajszálra pontosan megfelel annak, amire a Dörner/Csurka páros a fővárosi színházi életben felhatalmazást kapott. »A magyarság megindítja a visszafoglalást a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen« – írja Eddy Murphy szinkronhangja halálkomolyan, mert megteheti, ezt a szellemet látja maga körül ő is, mi is tavaly óta mindenütt. (...)

Megszűnik a kerettanterv eddig is igen szűkkörű szabadsága, jön az egységes könyvekből oktatott egységes, központi tananyag. Az oktatás nem szolgáltatás (és pláne nem szórakoztatóipar), hanem közfeladat, úgyhogy nekem mint a rendszert az adómból fenntartó szülőnek kuss a nevem, a továbbiakban nem lehet semmilyen elvárásom velük szemben, a pedagógusok ellenőrzéséről, elszámolásáról nem is szólva. Én csak adjam reggelente a gyereket, a többit bízzam rájuk, ne féljek, estére visszakapom. »Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint a társadalom feletti irányítás megszerzéséről, megszilárdításáról« – állapítja meg nem véletlenül a kitűnő szakértő, Szüdi János.

A fülkeforradalmár állam hatékonyan kapcsolja össze az iskolák fenntartását és működtetését azok szellemi-politikai kontrolljával. Az iskolaigazgatókat a miniszter nevezi ki, amivel a finanszírozás mellett az önkormányzatok politikai kontrollja is megszűnik a helyi iskolákban. Új, államfüggő hierarchia épül ki, amelybe a gyermeknek is be kell tagozódnia, ha lehet, legalulra, hiszen ő a magyar jövő magyar gondolkodású záloga, őt kell betörni a rendszerbe. A Hátországba.”