Nem tetszik a rendszer

„Másfél éve vagyunk parlamenti párt, és mégis, a tömeg, aki majd’ százezren kint tüntet, nem érzi, hogy van parlamenti képviselete – noha pontosan ugyanazt mondjuk, amit ők – amit Ti. Csak nem félévente egyszer, egy-egy nagyszabású tüntetésen, hanem egész évben, folyamatos, megfeszített munkával, ezerféle módon, olykor az összeomlásig kihajtva magunkat. Azért jöttünk létre, mert nem tetszett a rendszer – és most még kevésbé tetszik. Az eredeti érzékeny ökoszociális mondanivaló kényszerűségből csúszik át egyre erősebb és kétségbeesettebb rendszerkritikába, a szakmai munka amire annyira kényesek vagyunk, lassan háttérbe fog szorulni az egyre hangosabb tiltakozás mellett – és mégis, ez sem elég. (...)

A képviselőnek az a dolga, hogy az állampolgároknak azt a kisebb-nagyobb csoportját képviselje az ország legfőbb döntéshozó gyűléseiben, aki elvekről és feladatokról hasonlóan gondolkozik, mint ő. Elvileg ez az egyik legmagasabb rendű közszolgálat. Az volna a normális, ha minél több társadalmi rétegnek meglenne a maga képviselete – a földből élőknek éppúgy, mint a gyári munkásoknak, kisvállalkozóknak, városi értelmiségi rétegnek és így tovább. Amire mi létrejöttünk – hogy a civil társadalom, az emberi jogi, környezetvédő, szociális és más mozgalmak »kinyújtott karja« legyünk, hogy az ökologikus gondolkodást becsempésszük a parlamentbe és a közgondolkodásba, hogy küzdjünk a húsz év alatt velejéig korrupttá és áttekinthetetlenné vált politikai-gazdasági maffiarendszerek ellen, és felmutassunk egy tiszta, etikus és értékalapú politizálást és jövőképet: ez úgy látszik, ma kevés. Az ország csődközelben van, mind gazdasági mind társadalmi értelemben, emberek egyre nagyobb tömegei élete válik kilátástalanná, a hatalom bárkit eldózeroltathat aki útjában áll. Nem tehetjük meg hogy csupán azok a »zöld békeharcosok« legyünk, akik terveztünk lenni, akik egy jóléti államot próbálnak átsegíteni a küszöbön álló ökológiai válságon a számtalan rendelkezésre álló, de még kevéssé elterjedt módszer segítségével. Hanem újra forradalmárokká kell válnunk, együtt kiáltani a tömeggel, hogy nem tetszik a rendszer, megakadályozni a kétharmad »dózerolásai« közül amit csak tudunk, és működő alternatívákat kidolgozni az állam működtetésére a mostani kormányzat szükségszerű bukása utáni időszakra.

Ezen dolgozunk. És közben arra marad a legkevesebb energiánk, amire a fél évenként tüntetéseket szervezőknek viszont a legtöbb van: megszólítani az embereket, Önöket, Benneteket, és elmondani: ugyanolyan elkeseredettek vagyunk, mint Önök, mint Ti. Ugyanúgy egy normális, munkát és jogbiztonságot adó államban szeretnénk élni, amely sokszínű kultúrát és szilárd szociális rendszert biztosít minden tagja számára.

Ott vagyunk a tüntetéseken – akár kilakoltatások ellen, akár egy színház mellett, akár az egész rendszer ellen szólnak; üdvözöljük és csatlakozunk a szakmai szervezetek tiltakozásaihoz és jobbító szándékú kezdeményezéseihez, de közben alapvetően a nap-napi – sokszor láthatatlan – politikai és szakmai munkával próbáljuk kifejezni azt, amit gondolunk, a »lopakodó új diktatúráról«, a nap mint nap megszülető embertelen és cinikus döntésekről – és velük szemben egy vágyott igazságos és emberséges világról. És nem értjük, miért nem veszitek észre.”