Cellák és kiskapuk

2011. október 18. 08:31

Ha már a Gyurcsány-kormány idején elkezdődött volna a harc az uzsoráztatás ellen, akkor mára nem gyülemlett volna fel ilyen mennyiségben a letartóztatandók száma.

2011. október 18. 08:31

„Borsodban a napokban hat embert vettek őrizetbe uzsora-bűncselekmény alapos gyanúja miatt. Csak ebben a megyében 46 esetben folytat eljárást a rendőrség, a gyanúsítottak száma hetvenegy fő. Ha már a Gyurcsány-kormány idején elkezdődött volna a harc az uzsoráztatás ellen, akkor mára nem gyülemlett volna fel ilyen mennyiségben a letartóztatandók száma. A munka, amit egy kormány lusta vagy álszent elvégezni, a következő kormány idejére megduplázódik. A miniszterelnök már az őszi ülésszak kezdetekor hangsúlyossá tette, hogy az uzsoráztatás kérdését kiemelten kezeli, amikor beszédében ezzel a témakörrel kezdte a feladatok felsorolását. A jövőben nem lesz szükség annak bizonyítására, hogy aki kölcsönt ad, és horribilis kamatot szed, tevékenységét »üzletszerűen« csinálja-e. A jog csavaros nyelvén ez egy lépcsőfok kihagyását jelenti, bár azt senki sem hiszi, hogy vannak uzsorások, akik karitatív okokból szednek százszázalékos kamatot, s helyezik kilátásba az adós gyermekeinek kivégzését.

Akiről bebizonyosodik, hogy uzsorából él, három évet kaphat. De ahhoz, hogy ennek a tevékenységnek bealkonyuljon, nem elég a rendvédelmi szigor. A kölcsönre szorulók kiszolgáltatottságának is meg kell szűnnie. A kiszolgáltatottság sosem csak anyagi kérdés. Aki tisztában van állampolgári jogaival, és tudja, hogy ha feljelentést tesz, védelemre számíthat attól az államtól, amely eddig magára hagyta, az nem lesz többé alany az uzsoraszedésre. Minden egyes uzsorás letartóztatásával megnyílik egy cellaajtó, és bezáródik egy jogi kiskapu.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inrik
2011. október 18. 13:21
Így igaz, jól látja Körmendi Zsuzsanna. Bár az uzsoráztatás szerintem elég gagyi szó, nem is tudom, hogy lehet ennyiszer leírni egy cikken belül. Inkább uzsorázás, nem? Kár, hogy a Fidesznek is több, mint 1 év kellett, hogy elkezdjen fellépni. A baj: Uzsorázás alapesete (mikor nincs üzletszerűség) 3 évig terjedő szab. vesztéssel büntethető. A max 3 évig terjedő szabvesztésnél a bíróság ha úgy látja jónak a Btk. alapján választhat inkább pénzbüntetést, közérdekű munkát és egyéb vicc kategóriába tartozó dolgokat. Amúgy meg a szabvesztés végrehajtását is felfüggesztheti. A mostani ügyekben -melyekben az üzletszerűség megállapítása feltétel volt és meg is állapították - és 1. fokú ítélet született gyakran nevetséges ítéleteket hoztak. Jellemzően 1-2 év szabadságvesztés, melynek a végrehajtását felfüggesztették. Most majd az üzletszerűség megállapítása nélküli alapesetekben fogják felfüggeszteni a végrehajtást és annál a kevés ügynél, ahol be lehet bizonyítani az üzletszerűséget ott majd talán letöltendő lesz ->mondjuk 3 évet kiszabnak és jó magaviselet esetén a delikvens 2 év múlva kint lesz. Ne legyen igazam, de félek, hogy ez fog történni. Amikor Apáti István ezt a kérdést feszegette a parlamentben, akkor Répássy azt mondta, hogy sajnos ilyen a bírói gyakorlat, de ők próbálják (!) bátorítani a bírókat, hogy változtassanak a gyakorlatukon. Kedves Répássy úr! Nem próbálni kell bátorítani a bírókat. Szerintem Ön is tudja, hogy a bírót a mérlegelése és a gyakorlata tekintetében köti a törvény, konkrétana Btk., így a büntetés kiszabásának Btk.-beli elvein és a végrehajtás felfüggesztésének szabályain kell változtatni, és akkor a bírói gyakorlat is megváltozik. Méghozzá egycsapásra. A jogpolitika és a társadalom legitim kívánalmainak megfelelően.
Rm_
2011. október 18. 13:11
Ha már az első Orbán-kormány idején elkezdődött volna a harc az uzsoráztatás ellen, akkor mára nem gyülemlett volna fel ilyen mennyiségben a letartóztatandók száma
abraka
2011. október 18. 13:08
"Körmendy Zsuzsa mi a faszér nem szólt annak idején?" Mert, csak most jött az ukász, hogy ideje lenne már, ebben az ügyben is "emúúttnyóccévezni".
Senior
2011. október 18. 12:20
Pécsen most osztottak ki egy brigantinak nyolc évet, helyes! Ha egy társadalom elleni jelenség ennyire elharapódzik, akkor azt fokozottan kell büntetni, ez nem politikai kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!