„Pénz és háttér nélkül, baráti körből pártot alapítani nem éppen sikerélménnyel kecsegtető vállalkozás. Igaz, egykor a Fidesznek, tavaly meg az LMP-nek is sikerült, de azok speciális pillanatok voltak.
A speciális pillanat most is itt van. Óriási parlamenten kívüli ellenzéki mozgalom indult el ebben az évben, amelynek nincsen politikai képviselete. Egyébként az LMP mögött a párttá alakuláskor nemcsak egy baráti kör, hanem komoly zöld és egyéb civil háttér létezett, sok tag a Védegyletben tevékenykedett vagy a Greenpeace körül mozgott. A 4K! is már négy éve működik, számos flash mobot szerveztünk és a Milla munkájában is részt vettünk. Tehát nem kocsmaasztal mellől indultunk. Illetve nem most indultunk onnan. A 4K! komolyan van gondolva.
Jól értettem, hogy 2014-ben a parlamentbe akarnak kerülni?
Nyáron döntöttünk úgy, hogy pártszervezésbe fogunk. Mégpedig azért, mert olyan szintű kiábrándultság uralkodott el a kormány politikájával és a parlamenti ellenzék tevékenységével kapcsolatban a társadalomban, hogy van esélye egy új pártnak. Ha nem egy új, baloldali erő csatornázza be ezt az elégedetlenséget, akkor a Jobbik profitál belőle.
Egyedül is meglehet az öt százalék?
Ha az új választási törvényben megmarad ez a küszöb, akkor reális esély van a bejutásra.”