Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben a színházi műhelyek többségét a hazai definíciók szerinti „baloldali” művészek vezették. Interjú.
„Hogy látod a történteket?
Herczeg Tamás: Ha elvonatkoztatunk a politikai felhangoktól és pusztán a kinevezési gyakorlat szokásos menetét vizsgáljuk: mi történt? Semmi. Az, ami eddig. Pont az, és úgy, ahogyan az elmúlt évtizedekben a színházigazgatói kinevezések alkalmával. A lényegét tekintve Schilling Árpádnak van igaza, mindabban, amit a Kultúra eladó című értekezésében megfogalmazott. Valóban évtizedes erózió szükségszerű folyamatai zajlanak. A kialakult helyzet az opportunista magatartást folytató igazgatók asszisztálásának az eredménye is. Részükről most bátor és üdvözlendő a kiállás és kiáltás. De bennem most a következő kérdések merülnek fel: Etikusabb-e az a direktor, aki az igazgatói szék megszerzéséhez, már a pályázat kiírás előtt »leszalámizza« a lehetséges riválisokat? Helyes-e, hogy a szakmainak felkért bírálóbizottság tagjainak kompetenciája és szakmaisága lényegében a művészi szempontok bírálatára szorítkozik? Helyes-e, hogy a kinevező és a szakma is alapvetően művészeti egyetemen szerzett diplomát preferál, amikor a művészeti egyetemeken nincs intézményvezetésre felkészítő oktatás? Mennyiben a kultúrpolitika, vagy a regnáló igazgatók felelőssége, hogy a fiatal és középgenerációs színházi gondolkodók meg sem próbálnak pályázatot benyújtani? Normális-e, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező intézmény, mint az Új Színház vezetésére csak két pályázat érkezett, ráadásul mindkettő a hatvanas éveikben járó aspiránsoktól? A pályázat egyértelmű célja az alkalmasabb intézményvezetői képességekkel rendelkező aspiráns kiválasztása, hiszen legyen szó bármilyen intézményről, BKV-ról, vagy színházról, annak vezetése többségében vállalatvezetési, hivatali kompetenciákat, és kisebb részben szakma specifikus - jelen esetben művészeti - kompetenciákat jelent.
Mi alapján alakítod ki a véleményed?
Herczeg Tamás: Az elmondottakon túl, más szempontokat is figyelembe veszek. Nemrég, a PHD tanulmányom keretében, kulturális intézményvezetői attitűdöket vizsgáltam. 20 fővárosi és vidéki, jobb -, és baloldali, politikai és/vagy szakmai szempontok alapján kinevezett színigazgatót interjúvoltam. A kinevezési gyakorlattal kapcsolatban külön kérdéseket tettem fel nekik. Az összes interjúalanyom alaptézisként fogadta el, hogy Magyarországon a politika választja a színházigazgatót! Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben a színházi műhelyek többségét a hazai definíciók szerinti »baloldali« művészek vezették, és az is, hogy mára szintén a hazai definíciók szerinti jobboldal és az egyre erősödő »jobban jobb« is igyekszik kikövetelni a maga helyét. A kulturális élet politikai alapon való megközelítésének helyességéről – pro és kontra - most nem moralizálnék. Tény, hogy létrejött a jobboldali színházigazgatókat tömörítő szakmai szervezet, a Teátrumi Társaság és egyre meghatározóbb jelentőségét jelzi, hogy hathatós közreműködésére módosították az Előadó-művészeti törvényt is. Szerintem csalódniuk kell azoknak, akik a kétpólusúvá formálódott színház-politikai élettel kapcsolatban pozitív változást remélnek.”