Mit hoz a pekingi gyors? A ruandai kísérlet

„Ruanda földrajzi értelemben el van zárva, szomszédai pedig problémásak. Egy Kigaliból induló kamionosnak legalább négy napra van szüksége ahhoz, hogy elérje a legközelebbi kikötőt, Mombasát. Súlyosbítja a helyzetét, hogy egy felmérés szerint ezalatt 36 úttorlaszon halad át, és átlagban 864 dollárt kénytelen költeni megvesztegetésre. Ruanda földrajzi helyzete tehát kifejezetten akadályozza, hogy Afrika export vezérelte kistigrisévé váljon. Ebből következően Ruanda kormánya nagyra törő célt tűzött ki maga elé: Közép-Afrika »szolgáltató csomópontja« szeretne lenni, azaz - egy hasonló zsargonnal élve - »egy tudás- és információalapú gazdasággá« válna. Ezen az úton haladva kezdte meg a kormányzat az optikai kábelek lefektetését az országban, és kitartóan csábítgatja a külföldi befektetőket (Carlos Slim épp a napokban járt a városban). (...)

Ennek ellenére egyetlen kormány sem képes úgy »tudás- és információalapú gazdaságot« létrehozni, hogy közben gátolja az információ szabad áramlását. Mégha az etikát félre is tesszük: senki nem fektet be egy olyan »szolgáltató gócpontba«, amelyben az emberek félnek kimondani az igazságot. A ruandai politika legfelsőbb szintjein ezzel többen tisztában vannak, ők médiareformot sürgetnek.

Hosszú út áll még előttük, és erre maguk jönnek majd rá. Ám nem biztos, hogy lesz választásuk. A kérdés ezen a ponton sokkal messzebbre mutat: az utóbbi években bizonyos körökben divatossá vált a »pekingi konszenzusról« beszélni, a fejlődés és a növekedés azon útjáról, amely elhagyja a demokráciát, megveti a nyugati modellt, és az önkényuralmat részesíti előnyben - legyen az »jószándékú« vagy másmilyen. Pár éve a ruandaiak is erre a vonatra szálltak. Tiszta fővárost hozott nekik, gyors növekedést és alacsony bűnözési mutatókat - azaz, meglehetősen messzire vitte őket. De meddig viszi még? A térség szakértő közgazdászai egyre gyakrabban beszélnek az infrastruktúra és az energiaellátás azon fékező tényezőiről, amelyek hátráltathatják Ruanda jövőbeli gyarapodását. Talán eljött az ideje, hogy a szólásszabadság hiányát is felvegyük erre a listára.”