Egy nap alatt 30 ezer „Trump-menekült” jelentkezett be az egyeurós házakra egy olasz faluban
Úgy tűnik, az amerikai liberálisok a poklok poklát kénytelenek elszenvedni, így inkább Európába menekülnének Trump elől.
Míg a környezet a fennmaradást fenyegető legfőbb tényezőnek érzékeli a cigányt, addig itt ha nem is egyeduralkodó, de domináns az a szempont, hogy a cigányság erőforrás és lehetőség.
„»Ha úgy van, hogy busszal átmegyünk rajta, én inkább becsukom a szemem. Jaj, szörnyű! Látni se szeretem!« Vajon milyen hely lehet az, amit a fenti idézet szerzője, egy fiatal hölgy ilyen mély indulattal törölne le a térképről? Csupán egy 1200 lelkes faluról van szó a mezőcsáti kistérségben. Úgy tűnik, mások sem szívelték annyira a falut, mert Mezőcsát felől érkezve hatalmas, darabjaira hullott épületkomplexum fogad minket: »Ez az egykori téesz –mutat rá a polgármester –, annak idején tejcsarnok, vasöntöde és lakatosműhely is működött benne, még a múlt rendszerben.«
A falu lakosai letűnt, visszahozhatatlan aranykorként emlegetik azt az időszakot, egy olyan világként, amelyet elvitt a rendszerváltás, és nem hozott helyébe semmit, csak kiismerhetetlen viszonyokat és a megélhetésért folytatott, sokszor reménytelennek tűnő küzdelmet. Mindez azonban nem tenné e falut ilyen nemkívánatos látvánnyá, hiszen történetével nincs egyedül, sőt azzal tulajdonképpen majd az egész régió történetét meséli el. Ám időközben sajátos szerep jutott neki a környező települések között, ez lett a környék »cigányfaluja«, ahol az elcigányosodás réme immár beteljesedett, a környezet szemében a falu visszafordíthatatlanul szétesett.
A falu vezetősége és a lakosok nagy része azonban más fénytörésben is képes látni ezt a jelenséget. A »cigány« az ismert paneleken kívül erőforrásként is megjelenik, amely bevethető az életben maradásért folytatott harcban, akire lehet pályázni, aki gyereket szül, fenntartva így az iskolát, akinek vannak saját készségei, amelyekre építeni lehet. Míg a környezet a fennmaradást fenyegető legfőbb tényezőnek érzékeli a cigányt, addig itt ha nem is egyeduralkodó, de domináns az a szempont, hogy a cigányság erőforrás és lehetőség. (...)
A falu fontosabb pozícióit szinte kizárólag magyar nők töltik be. Úgy tűnik, a formális, intézményes helyi hatalomból kiszorultak a magyar férfiak, a cigányok pedig sosem voltak benne. Persze gondolhatnánk azt, hogy mindez véletlen, a nemiség nem releváns szempont a pozíciók betöltésénél, pusztán így alakult. Ugyanakkor sem az általunk készített interjúk, sem az interjúhelyzetek nem erről tanúskodnak. Sok magyar nő számolt be férje helyzetének drámai megrendüléséről a rendszerváltás utáni időkben, a munkanélküliség elviselésének lehetetlenségéről. A családi interjúhelyzetek már ennek eredményeit mutatják: a férfi, az apa vagy nem kap hangot a véleményét kifejtő feleség mellett, megszólalásait gyermeki közbekotyogásként kezelik a családtagok, vagy nincs is jelen, hiszen egy távoli városban dolgozik, így szorulva ki a falu ügyeiből.
Miközben a nyilvánosság formális intézményeiben a magyar nők a domináns szereplők, addig a falu informális tereiben igen erőteljes a cigány jelenlét, főképpen a cigány férfiak jelenléte. Mintha az utca és a kocsma a cigány férfiség megmérettetésének színtere lenne, amelyben a magyar férfi maximum a néző vagy statiszta szerepét tudja betölteni. A cigány férfiség alapvető része a testvériség, amiből a magyar szereplő szükségképpen kimarad, így esélye sem lesz arra, hogy a férfiség ezen sikeres elsajátításáért versenybe szálljon. A szürke- és feketegazdaság szabályait, ahova a magyar férfi munkáját vesztve hullhat, többnyire szintén a rokonsági hálózatok működési elve írja, amely a hivatalos intézményekben szocializálódott magyar férfi számára ismeretlen, így tájékozódni sem tud benne, akár könnyen áldozatává is válhat.
Napközben út szélén parkoló, cigány férfiakkal teli autókat látunk, akik mindig indulásra készek, ugranak az első telefonra, amin akár egy távoli unokatestvér ajánl pénzszerzési lehetőséget. Ebben a tevékenységben az idő másféle kezeléséhez szokott ember a tétlenség, sőt az idő elherdálásának felháborító példáját láthatja, meglett férfiakat, akik a nap kellős közepén autójukban ücsörögve unatkoznak, telefonjaikat nyomogatják, miközben valójában a külső szemlélő számára ismeretlen és láthatatlan rokonsági hálózatok dolgoznak a megélhetésért. E látvány azért is lehet ilyen félreérthető, mert azokban az időkben, amikor még álltak az állam által támogatott munka intézményei, a cigány rokonsági hálózatok e működése nem volt így közszemlére téve.
A rokonság olyan erőforrás, amely a cigánysággal karöltve működik, szükségképpen a nem cigányok nem élvezhetik védelmét és előnyeit. A rokonság által megtámogatott cigányság maga is erőforrássá válik, olyan társadalmi jelentéssé, amely számtalan bántó konnotációja ellenére kapaszkodót nyújt.
A magyar férfi, akinek a munka formális intézményeiben állt a zászló, ezen intézmények megszűnésével többet vesztett, mint a munkáját, hiszen onnan kapta a hatalmat családi pozíciójának fenntartásához és a társadalmi életben betöltött domináns szerepéhez, ott az ő játékait játszották, az ő szabályai szerint. Bár a munkahelyek megszűnésével ki így, ki úgy próbált megkapaszkodni, az alapvető tapasztalat mégis arról szólt, hogy az általa legitimnek tekintett munkán kívüli lét alapjaiban fenyegeti, hiszen a családi élet privát köreiben a nő irányít, a pénzkereset informális világában pedig a cigány férfi sokkal otthonosabban mozog. A munka világából száműzött magyar férfi tehát mind férfiségében, mind magyarságában fenyegetve van, sőt férfiségére valójában magyarsága jelent veszélyt; e különösen mérgező összefüggés csak fokozódik a demográfiai átalakulásokkal, a cigány jelenlét dominánsabbá válásával. Nem véletlen, hogy legfőképp a magyar férfiak tűnnek fogékonynak a Jobbik politikájára, számukra lesz vonzó a szélsőjobb által kínált jelentésvilág.”