Rosáltak

„Minthogy Oroszországban semmi néven nevezendő politikai versengés nincsen, Putyin és az ő Sancho Panzája (Medvegyev) dupla helycseréje a fennálló, tényleges erőviszonyokon semmit sem változtat(ott). Oroszországot immár bő tíz éve Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin irányítja, hívják őt bár elnöknek vagy miniszterelnöknek. Ezzel pedig nemhogy az állampárt tagjai és küldöttei, hanem az »orosz emberek« is mindig tisztában voltak. Olyannyira, hogy Medvegyevet – akinek azért még van egy fél éve az elnöki tisztben – voltaképp soha nem is tekintették igazi vezetőnek.

A létbiztonság, a birodalmi álom, az »eurázsiai energia-szuperhatalom« megtestesítője az ő szemükben szünet nélkül az az ember volt, akinek sportos megjelenését, izmos, szőrös felsőtestét – hála a közmédiának – még »második emberként« is sokkal többet látták, mint Medvegyev elegáns öltönyeit, a lényéből sugárzó »nemzetidegen« libera lizmust.

Nyugtázzuk itt: soha hamisabb látszat nem létezett a világpolitikában, mint hogy a Putyin–Medvegyev-tandemet belső ellentétek feszítik. Mindig Putyin diktált, és régi pétervári szolgája csak annyiban élt elnöki hatalmával, amennyire ezt ő akarta vagy engedte. Egyetlenegy esetet leszámítva – amikor is a Líbia elleni NATO-támadáskor Putyin keresztes hadjáratot emlegetett, és a jó modorra érzékenyebb Medvegyev gyorsan helyesbített – kettejük között még verbális nézeteltérés se akadt. És ami az iménti példát illeti: Putyin azért engedett szabad folyást a dühének, mert tudta, hogy Kadhafi bukásával Oroszország hatalmas hadi megrendelésektől esett el; Medvegyev meg azt tudta, hogy a csalódást egy világhatalmi szerepre pályázó országnak egyszerűen nem illik nyilvánosan megvallania.”