„Több mint ezer év távolából visszanézve első nagy királyunk korára a ma embere a vitathatatlan közösségi teljesítményre emlékezhet. I. István és kortársai méltó választ adtak koruk kihívásaira. Az első ezredforduló magyarsága sikeresen alkalmazkodva az akkori nyugati világ, a keresztény Európa életformájához, eszméihez, normáihoz, hatalomszervezési technikáihoz, az európai keresztény államok közösségébe illeszkedő, erős, tekintélyes, független államot hozott létre. Megteremtve ezzel a feltételeit a Keletről jött, korábban nomadizáló, törzsi-nemzetségi szervezetben élő pogány magyarság lelki, szellemi megújulásának, és ezáltal önálló közösségként való megmaradásának és államalkotó népként, nemzetként történő megerősödésének a Kárpát-medencében.
A második ezredforduló magyarsága – amint azt az elmúlt bő húsz esztendő bizonyítja, nem volt erre képes. Nem tudott élni a lehetőséggel, hogy a diktatúrának véget vető demokratikus fordulatot közössége szellemi, lelki, morális megújulásával kapcsolja össze, és a XXI. századi európai demokráciák közösségébe való beilleszkedés lehetőségét állama, országa és nemzete megerősítésére használja fel. (...)
Vitathatatlanul szükség van Magyarország, a magyar állam újjászervezésére. A magyarországi politikai közösség és a magyar nemzet lelki, szellemi, morális megújulására. Immár jóval nagyobb szükség van rá, mint 2010 tavaszán volt. De a XXI. század elején, az európai demokráciák közösségéhez csatlakozott Magyarországon ennek előhívására és véghezvitelére az önkény, az akarnokság politikai kultúrája alkalmatlan. Bármilyen vezetői elhivatottságot érezzenek is képviselői. Ehhez a (valódi) nemzeti együttműködés kultúrájára lenne szükség.”