„A fal építéséről szóló rendelkezést az a Walter Ulbricht adta ki augusztus 12-éről 13-ára virradóra, aki pár héttel korábban tagadta a falnak még a lehetőségét is.
A keletnémet biztonsági erők 1961. augusztus 13-én lezárták Nyugat-Berlint, a Keletet Nyugattól előbb barikádokkal, árkokkal, szögesdróttal, majd fokozatosan fallal különítették el. Végül is egy 160 kilométer hosszú, teljesen értelmetlen, gyilkos építmény jött létre, ahol több mint száz embert öltek meg az NDK határőrei. Ma sem tudni pontosan, mennyit, a szélsőértékek 125 és 1245 áldozat, a szorzó tehát tízszeres. Sokan estek áldozatul az aknáknak, vagy éppen haltak bele a szökési kísérletbe. Volt olyan határátlépő, akit lelőttek a határőrök, aztán hagyták 50 percig szenvedni, elvérezni, és csak azután vitték el a holttestét. Az NDK-s katonák, határőrök tűzparancsot kaptak ugyanis, és akár még gyerekekre is lőhettek őrtornyaikból, megfigyelőpontjaikról.
Összességében – Norman Davies angol történészt idézve – megállapíthatjuk: »A Német Demokratikus Köztársaság volt a legtermészetellenesebb képződmény az összes népi demokrácia között. A merev ideológiai konformizmust és a szovjetek melletti makacs elkötelezettséget a Stasi, a félelmetes hírű titkosrendőrség biztosította. Az országot elsorvasztotta Berlin folyamatos megosztottsága, a csaknem negyven hadosztályni szovjet megszálló sereg és mindenekelőtt az állampolgárok folyamatos exodusa Nyugatra«. 1961 után Davies szerint a berlini fal »börtönketrecet csinált az NDK-ból, és a fal lett a kommunista elnyomás legkézzelfoghatóbb szimbóluma Európában«.”