Nyílt levél Schiffer Andrásnak

2011. augusztus 24. 16:21

Ha nem kíván egy koncepciós eljárás előkészítésének részesévé válni, akkor azt javasoljuk, hogy vonja vissza feljelentését!

2011. augusztus 24. 16:21
Magyar Demokratikus Charta
Tisztelt Frakcióvezető Úr!
 
Az Ön feljelentése alapján az ügyészség büntető eljárást indított Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök ellen. Ennek lefolytatásához kéri most a nyomozó hatóság a volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Bizonyára emlékszik azokra a nyilatkozatokra, amelyekben a Fidesz több vezetője – Kövér László, Lázár János – megelőlegezte Gyurcsány börtönbe juttatását. Nyilván az sem kerülte el a figyelmét, hogy időközben a Fidesz bizalmi embere került az ügyészség élére, és a fideszes többség által elfogadott alaptörvény megszünteti a bíróságok függetlenségének garanciáit. Mára olyan helyzet alakult ki, amikor Orbán Viktor politikai ellenfele nem számíthat sem a nyomozati szervek, sem az igazságszolgáltatás elfogulatlan eljárására.
 
Ön feljelentését arra alapozta, hogy mivel a tervezett beruházást kiemeltté nyilvánító rendelet tervezete nem került fel előzetesen az internetre, és nem végeztek hatásvizsgálatot, így megvalósult a hivatali hatalommal való visszaélés tényállása.Szembetűnő, hogy Ön a jelenlegi miniszterelnök vagy kormányának tagjai ellen nem tett hasonló feljelentést. Hadd emlékeztessük arra, hogy például az egykulcsos személyi jövedelemadót és a különadókat bevezető adótörvény illetve a magánnyugdíj-rendszert felszámoló törvény tervezete sem került előre nyilvánosságra az interneten, nem volt mód társadalmi részvételre, s azokról sem végeztek hatásvizsgálatokat. Ugyanakkor – a sukorói fejlesztésre vonatkozó rendelettől eltérően – ezek esetében kimutatható az előnyszerzés illetve indokolatlan hátrány okozása, ami a hivatali hatalommal való visszaélés nélkülözhetetlen tényállási eleme. Ön e törvények benyújtásával kapcsolatban mégsem tett feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök vagy Matolcsy György, az előterjesztő miniszter ellen. 
 
Tisztelt Frakcióvezető úr! Ha nem kíván egy koncepciós eljárás előkészítésének részesévé válni, ha nem akarja, hogy az Ön neve is összeforrjon a jogállami normákat sárba tipró bosszúhadjárattal, akkor azt javasoljuk, hogy még mielőtt az Országgyűlés szavazna Gyurcsány Ferenc képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, vonja vissza feljelentését!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stanc
2011. augusztus 25. 11:36
Ez a Chartás anyag kísértetiesen emlékeztet Stohl Buci féle nyílt felhívásra a törvény előtti EGYENLŐTLENSÉG "demokratikus" deklarálására. Azt is lényegében ez az "értelmiségi, liberális" réteg lobogtatta. Miért ne kerülhetne gyurcsány bíróság elé? Lenne valami félnivalója? A liberális megmondóemberek továbbra is ragaszkodnak kiváltságaikhoz, meg ahhoz, hogy ők mondhassák meg ki a "fasza gyerek" és ki nem az. Reméljük nem fog sikerülni nekik - egyik esetben sem!
bookmark
2011. augusztus 25. 11:15
Erdekes, hogy ez a Bauer mindenhez ert. Itt egy link, ahol a Bauer, Rona Petert probalja kioktatni arrol, hogy hogyan all a magyar gazdasagi helyzet es, hogy a magyar foldeket tul keves kulfoldi nagytokes kapta eddig meg es ezen surgosen javitani kellene. Komolyan szenvedtem, de hosiesen vegigneztem. http://www.youtube.com/watch?v=m7Mv1_0grrw
balbako_
2011. augusztus 25. 08:32
Hmm! A következő lépés a selyemzsinór lesz Schiffer!
tevevanegypupu
2011. augusztus 25. 07:02
Csak nincs valami donto bizonyitek arra vonatkozolag, hogy Gyurcsany a hibas? Mert ha igen, akkor lottek annak az elkepzelesnek, hogy nagyivu, mindent megrengeto vedobeszed kozben a vadlottbol atalakulhat az illeto vadlova.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!