„Akárhogy is, mindenféle cinizmus nélkül, őszintén kívánunk Hunóra Kincsőnek jó egészséget, boldog, hosszú életet, meg azt is, hogy ha majd általános iskolás lesz, mondja meg apunak, miről is híres augusztus 20. Nem, nem az ő főnökének a szülinapjáról. Többet most nem segítünk, aki tudja, tudja, aki nem, annak meg Kincső majd elmondja, ha eljön az ideje.
És itt most nem az ünnep mélyebb üzenetéről beszélek, csak a szikár tényekről. Az üzenet, a magyarázat általában zavar, politikusszájból főleg, olyan nagyon tehát nem bántam, hogy nélkülöznöm kellett a megfejtéseket - Amszterdamban voltam 20-án. Hanem Navracsics Tibor veszprémi beszédét utólag is érdemes volt elolvasni. Az a megszólalás éppen ellentéte Novákénak.