„Magyarországon a Szigeten kívül alig vannak világzenei koncertek (a Müpában egy-kettő; az A38 hoz néha zenekarokat szomszédos országokból; idén lett a Babel Sound; a nyíregyházi Vidor fesztiválról pont mostanra tűntek el a külföldi előadók; a Tinariwen a Zöld Pardonban anomália volt), és sehová sem lehetne olyan hatékonyan elhozni izgalmas, új előadókat, mint a Sziget, és sehol máshol nem adott a vándorló, egy-egy koncertre bekukkantó és esetleg ottragadó potenciális hallgatók tömege. Ráadásul még az is van, hogy a világzene kezd kilépni abból a rezervátumból, amibe belekerült, belekényszerült: megszabadulni a bélyegtől, mely szerint ez az Igényes Zenehallgatók igényes szórakozása - értsd: unalmas, tét nélküli, öntetszelgő romantikával átitatott, teljesen rockandrolltalan. (...)
Persze az internetet használni képes fiatalok mindent le tudnak tölteni, de hiába magyarázzuk mi itt a Quarton, milyen csuda dolgok vannak, egy elsöprő koncert többet ér ezer szónál; aki pedig tudja, mi van, az hiába ácsingózik arra, hogy egy-két ritka véletlent leszámítva láthasson valamit élőben abból, ami mostanában történik. Mindennek az a szomorú eredménye, hogy a legtöbb magyar zenehallgató számára ez a világzene nevű izé megmarad a műfaji rezervátumban - miközben nem is műfaj.
Pedig ennél sokkal, sokkal többet érdemelne mind a szegény világzene, mind a szegény magyar zenehallgató - és a Sziget színpada van messze a legjobb pozícióban, hogy ezt megadhassa nekik. Éppen ezért jóval nagyobb a baj, mint az, hogy hát van egy fesztiválon egy színpad, aminek nem túl érdekes a programja.”