„Egészen addig, amíg a szabályozások jól láthatóan a nemdohányzók érdekeit védik, megindokolhatóak és támogatandók, de az olyan szólamok, mint hogy az Országgyűlés felvette a harcot a »dohányzás okozta járvánnyal«, némileg szerencsétlenül csengenek: úgy tűnik, mintha a dohányosok zombik lennének, amelyek a puszta jelenlétükkel megfertőzik teljes értékű embertársaikat. Az amerikai filmekben pozitív karakter most már eleve nem nagyon gyújthat rá: 2007-re jó (utolsó) cserkészként John McClane is »leszokott« a dohányzásról, nehogy a Die Hard-rajongók miatta szokjanak rá a cigarettára.
Dohányozni - cigarettát, pipadohányt vagy akármit vásárolni - ugyanis továbbra sem illegális. A dohányos kifizeti a kívánt terméket - és vele a jövedéki adót −, ő is fizeti TB-t, ahogy nemdohányzó polgártársai, így semmivel sem megvetendőbb, mint bárki más, aki valamilyen tetszőleges élvezeti cikket fogyaszt. Az, hogy ezt hol és milyen körülmények között teszi, már más kérdés - de érdekes módon bármelyik régi angol krimit vesszük elő, valaki előbb-utóbb engedelmet kér arra, hogy rágyújthasson. Ezzel manapság ritkán találkozunk, de a nemdohányzók sem erőltetik meg magukat: az embernek néha az az érzése támad, hogy egyesek direkt azzal szórakoznak, hogy megkeresnek egy békésen dohányzó társaságot (például egy vonat dohányzó szakaszában - amíg még működtek ilyenek), és odaállnak hörögni, hogy őket bántja a füst.”