Az alpesi deviza és az analfabéták

„Előállt a válságban annyiszor megfigyelt képlet: az állami bürokrácia szabályoz a maga fenenagy szakértelmével, a szabályozás rossz, a rendszer válságba, csődhelyzetbe jut, majd az állam és nyomában a kompetens bürokrácia rohan, hogy mindenkit megsegítsen, keresik a felelőst veszettül, zajos nyilatkozatok repkednek, anyáznak spekulánsokra, lakosságra, bankárokra, a bürokrácia meg, aki az egészet elcseszte, magabiztos mosollyal újraszabályoz, sőt még hivatkozik is, hogy lám-lám milyen nagy szükség van az ő alapos, kemény szabályozására, a piac nem tudja itten kordában tartani a dolgokat.

Végül az ezermillió alpesi devizás kérdés: vajon matekból bukott pénzügyi analfabétának tekinthető-e az a polgár, aki mondjuk három éve lakást akart venni, nézte az ajánlatokat, kamatokat, még csak a kamatos kamat számításával sem kellett bajlódnia, a banknak oda kell írnia konkrétan, mennyi lesz a törlesztő, és hát svájcifrank-alapon százezer körül volt a havi részlet, forinthitelre meg kétszázezer fölött (az egyiken alig három százalék fölötti kamat, a másikon hat és fél, huszonöt évre). Az ember kiszámolta, hogy a svájci franknak háromszáz forint körülire kellene fölmenni, hogy megérje a forinthitel, és annyira csak nem fog. Nem is ment. Az ember tehát jól járt, jól jár a mai napig. Csak közben a tönk szélére került. Sőt egy kicsit már túl is azon.

Bonyolult dolog ez a közgazdaság, tényleg hülyék vagyunk hozzá.”