A diktátor bukása

„Azért hunytak szemet a kevéssé demokratikusan betöltött vezető tisztség miatt, mert felmérték, még mindig inkább stabilizálja a térséget egy olyan szereplő, aki ugyan meglehetősen vitatható módon szerzi meg újra és újra a hatalmat. Ámde minden valószínűség szerint, jobb, mint aki utána következhet. Legalábbis a kadhafik és mubarakok és barátaik így vélték sokáig. Csakhogy eljött az a pillanat, amikor változott a politikai közhangulat a nagyvilágban, és az uralmukat sokszorosan túlélt figurák immár kegyvesztettek lettek. Még akkor is, ha azt azért a legtöbben sejtik, ami utána jön, az most közel sem lesz fáklyásmenet. És akkor még finoman fogalmaztunk.

A fent nevezett urak országlását most nem értékelnénk. Csak annyit rónánk fel a bűnlajstromukra, hogy különböző furmányos módon úgy alakították a rendszerüket, hogy választásokon, vagy választáshoz hasonló eseményeken ők már többet megbukni ne tudjanak. Aztán olyan szabályokat hoztak, hogy, ha mégis, akkor a következő tíz kormány kezét is megkössék. És még egy biztonsági rendszabályt érvényesítettek. Országuk üzleti életéből akkora szeletet hasítottak ki maguk, hűséges famulusaik és családtagjaik segítségével, amekkorát csak nem szégyelltek. És nem voltak szégyenlősek.(...)

Ma még élet-halál ura vagy, szeretett vezető, hatalmas gazdaságok birtokosa, emberek sorsa függ szeszélyedtől. Holnap egy közepesen unott bírónak magyarázod, hogy mit s miért. És ez még messze a jobbik verzió számodra.”