Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Aki valódi művészek helyett csak üres celebeket ismer, az a politikában is a demagógokat választja a felelős politikusok helyett.
„A bulvármédia - még ha történetesen liberális vagy mérsékelt konzervatív tulajdonos kezében is van - a botrányhajhászással, a mindent leegyszerűsítő hangvétellel, a tőmondatos demagógiával maga nyitja meg az utat a hasonló eszközökkel dolgozó, de ordas célokat követő szélsőséges politikai erők előtt. A szabad választáshoz nem elég egy fülke, ahol idegen szemek ellenőrzése nélkül húzhatunk be egy keresztet egyik vagy másik kockába. A szabad választásnak az is feltétele, hogy a választó felelősen tudjon választani, a tőmondatos jelszavak mögött felismerje a jelöltek valódi motivációit, értékelje addigi és a jövőben várható teljesítményüket.
Ehhez árnyalt politikai viták, részletes elemzések és egymással vitatkozó publicisztikák kellenek, amelyek hagyományos fóruma a politikai sajtó. Ha ez ellehetetlenül, ha akár politikai, akár gazdasági nyomásra kiszorítja a bulvármédia, akkor nem lehet csodálkozni azon hogy egyre többen ülnek fel az olcsó és primitív kampányfogásoknak. Aki valódi művészek helyett csak üres celebeket ismer, az a politikában is a demagógokat választja a felelős politikusok helyett. A magyar progresszív erők is egészen más helyzetben lennének, ha a piac korlátlan szabadságról való téveszmék nem homályosították volna el előttük két évtizeden át ezeket az elemi igazságokat.”