„Zajlik az új program készítése. Ez - tetszik vagy sem - időbe telik, de az elkezdett munka ígéretesen alakul. A Programtanács dokumentumának vitája most kezdődik, a szakpolitikai program munkálatainak eredményei pedig ősszel kerülnek a párttagok és a széles közvélemény elé. A párt kinyitása sem egy csapásra történik. Már eddig is tettünk lépéseket az MSZP szakszervezeti kapcsolatainak újjáépítésére és keressük a közös fellépés mind gyakoribb lehetőségét a civil szervezetekkel.
Az alapszabály módosításával kapcsolatos javaslatokról még ebben a hónapban elindul a vita az MSZP-ben: július 15-ig minden alapszervezet megkapja az alapszabály módosítására vonatkozó első javaslatokat. Ezek szeptemberben újabbakkal egészülnek ki a most megalakított három új munkacsoport munkája nyomán, amelyek a párt gazdálkodásával, szervezeti struktúrájával, valamint etikai és teljesítménymérési elveivel foglalkoznak. Ezeket a javaslatokat is meg fogjuk vitatni a pártban. Elvárható, hogy az MSZP tagjai belássák: e viták nem arra valók, hogy egymás ellen küzdjünk a sajtóban, hanem arra, hogy közösen találjunk megoldást.
Ebben a pártban mindenki megújulást akar. Mindenki. Mert mindenki tudja, hogy megújulás nélkül nem lesz MSZP és nem lesz kormányképes ellenzék a Fidesszel szemben. Pártunk a 2000-es években több mint kétmillió választó bizalmát élvezte, de tavaly csak egymillió voksot szerzett. Nincs olyan őrült, aki azt szeretné, hogy a dolgok maradjanak most már mindig így! Gondolhatunk mást a megújulás mikéntjéről, de akkor erről kell vitatkoznunk. A megújulás szükségességéről viszont felesleges: ez evidencia. Rengeteg, valóban fontos feladat áll még előttünk. Legelőször is az, hogy tisztába jöjjünk saját óriási felelősségünkkel a gátlástalan, koncepciós perektől sem visszariadó hatalommal szemben. Együtt elbírjuk ezt a felelősséget. De csakis együtt.”