Az NBH-gate szégyenfoltja

2011. július 04. 13:06

Akár tisztességesen feltárják az illetékesek, hogy mi történt, vagy maradunk a tudatlanságban, az „NBH-gate” a magyar demokrácia el nem múló szégyenfoltja marad.

2011. július 04. 13:06
Gulyás József
Hírszerző

„A Fidesztől balra eső térfélen hajlamosak arra - elsősorban az MSZP környékén -, hogy a történéseket politikai leszámolási akcióként értékeljék, és azt vélelmezzék, hogy az időzítéssel a Fidesz-kongresszusra készített ajándékcsomagot Polt Péter. Az MSZP szolidáris Szilvásyval (ki jobban, ki kevésbé). A nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenctől Mesterházy Attilán át Szekeres Imréig ívelő nagykoalíciót hozott létre az egykori titokminiszter őrizetbe vételének a híre. A pártban - különösen a két évtizede regnáló közel azonos felállású vezetésben - egyre többen tartanak attól, hogy előkészítés alatt álló ügyek érintettjei lesznek; új lendületet vesz a Fidesz által kilátásba helyezett »elszámoltatás«.(...)

A szocialista bizottsági elnök némileg szereptévesztésbe kerülve meginvitálta tehát az ülésre a köztársasági elnököt, de elmulasztotta meghívni Balajti László főigazgatót, aki még a Bajnai-kormány alatt nyerte el az NBH vezetői pozícióját, és akit Pintér Sándor illetékes miniszter nem mozdított el beosztásából, amikor a hivatalt újrakeresztelték (ma AVH, azaz Alkotmányvédelmi Hivatal). Márpedig, ha van ügy, és ha van nemzetbiztonsági kockázat, akkor Balajti László sürgető feladata választ találni égető kérdésekre. Az ő dolga kivizsgálni, és az illetékeseknek megválaszolni, hogy mi is, és miért történhetett az NBH-nál a korábbi években.(...)

Ma még nem látjuk, hová fut ki ez a történet, de akár bebizonyosodnak a vádak, vagy kiderül, hogy alaptalan lejárató célú hírbehozás történt, akár tisztességesen feltárják az illetékesek, hogy mi történt, vagy maradunk a homályos sejtetésekkel a tudatlanságban, az »NBH-gate« a magyar demokrácia el nem múló szégyenfoltja marad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2011. július 04. 23:55
Gulyás Gergely, a bizottság alelnöke a Népszabadságnak azt mondta, hogy a bizottsági ülésen az alapügyről kaptak tájékoztatást a képviselők, és „ha igaz az, ami ott elhangzott, akkor a gyanú megalapozottnak tűnik” - fogalmazott a kormánypárti képviselő. Gulyás Gergely kérdésünkre hozzátette: az ügyészség nem titkolódzik az ügyben, pusztán tartja magát ahhoz a titoktartási kötelezettséghez, amely még a szocialista vezetés alatt meghatározott minősítés alapján köti a vádhatóságot. Gulyás az ügy tartalmáról és további részletekről nem kívánt nyilatkozni. Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja a Népszabadságnak úgy értékelt: kevés konkrétum hangzott el az ülésen, az érintett szervezetek képviselői az ügy korai stádiumára hivatkozva kevés érdemi információt ismertettek. „Maradt is bennem némi űr az ügyet illetően. Abban az esetben viszont, ha az alapügy, amiről beszámoltak, megáll, akkor nagyon komoly dologról van szó” - fogalmazott Mirkóczki, de részletekről ő sem beszélt, mindössze annyit mondott: „komplex az ügy”. Mile Lajos, a testület LMP-s képviselője ennél is szűkszavúbb volt. Kérdésünkre mindössze annyit közölt: miután a nemzetbiztonsági szolgálatok korábbi két szakmai vezetőjét és politikai vezetőjét érintő ügyről van szó, így mindenképpen fontos, hogy a szakbizottság tájékozódjon. Arra a kérdésünkre, hogy „okosabbak lettek-e” a képviselők a vádhatósági tájékoztató után, az ökopárti politikus azt mondta: „ebbe most nem mennék bele”.
kulalak
2011. július 04. 19:00
"Én elsősorban Balajtit kérdezném, hogy indított-e már belső vizsgálatot, és mikorra készül el a jelentésével. Szerintem egyébként igen, és teszi a dolgát, csak az elnök asszony elfeledkezett róla." VA egy buta kepzetlen barom a Nemzetbiztonsagi Bizottsag elen.
gyumadar
2011. július 04. 18:39
Ha valamit 80 évre titkositanak az nem véletlen. Magyarországnak vannak titkai , ez nem a néhány bizottsági tag titka !
pascal
2011. július 04. 16:07
Ha az SzDSz ilyen Gulyás kvalitású emberekből állt volna, biztos nem esik ki a parlamentből. A kevés tisszteséges és értelmes SzDSz-es politikus egyike.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!