Szövetkezés az erő sötét oldalával

2011. június 29. 18:36

A fausti hagyományra épít a népszerű J.K. Rowling, George Lucas, és részben J.R.R. Tolkien is.

2011. június 29. 18:36
Szabados Ádám
Mindennapi

„A fausti hagyományra épít a népszerű J.K. Rowling, George Lucas, és részben J.R.R. Tolkien is. Tom Denem és Anakin Skywalker sorsa ugyanazt az elégedetlenséget tükrözi, mely Goethe Faustját, Marlowe Doctor Faustus-át és Byron Manfrédjét is a végzetes útra sodorta. A bibliai hagyomány szerint ez a minta egészen az Éden kertjéig nyúlik vissza, ahol a kígyó azzal kísértette meg Évát, és rajta keresztül Ádámot, hogy meghaladhatják önmaguk korlátait, az engedetlenségre bíztató sötét erők segítségével többé válhatnak az embernél, ők maguk határozhatják meg a jó és rossz közötti különbséget. Olyanok lehetnek, mint az Isten.

Nem démoni lényekből lesznek a fekete urak. Mindig az Anakin Skywalkerek és Tom Denemek válnak a sötét oldal kísértésének áldozataivá. Még Szauron is eredetileg egy maia volt (amilyen Szürke Gandalf), de ennek a jelentőségét csak akkor fogjuk fel igazán, amikor Gandalf nem meri magához venni az Egy gyűrűt. A világban való helyünk elfogadása, illetve az ezzel kapcsolatos elégedetlenség végzetes döntéseket eredményezhet. Elsősorban nem az Amidala iránti féltése, sokkal inkább önhittsége, nagyravágyása, saját helyének el nem fogadása sodorta Anakint a Jedi Tanács oldaláról Palpatine kancellár mellé. A fausti szellemi felsőbbrendűség az igazi szerelmet is maga mögött hagyja; a távlatok magasabbra és messzebbre nyílnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2011. június 30. 07:52
Aha. És vajon rájött-e már a szerző, hogy az Isten a bal lábát szereti jobban vagy a jobbat?
El Topo
2011. június 29. 20:20
Hehehe.:)
kérdés
2011. június 29. 20:17
Ebből szinte semmit nem értek.
GY. F.űegér
2011. június 29. 19:17
Gandalf nem maia volt, hanem istar, de mindegy. (Nem mindegy.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!