Rendőrvicc

„Feljelentett engem a Rendőr Szakszervezetek Védegylete. Az a bajuk velem – pontosabban az ismeretlen tettessel, de máris jelzem, hogy én vagyok, akit keresnek –, hogy Kitartottak című minapi írásommal belegázoltam a rendvédelmiek becsületébe.

Először is: nem gázoltam bele. Arról írtam, hogy az idő előtti nyugdíjba vonulással sokan bűvészkednek ebben az országban, és nem értem, hogy életerős, egészséges emberek miért merülnek nyakig a feketegazdaságba. Készséggel elismerem azonban, hogy hibáztam, méghozzá abban, hogy elhittem: ha valaki elolvas egy újságcikket, a szakszervezeti vezető magyarázata nélkül is felfogja az értelmét. Nos, ebben tévedtem, a faliújság és a tömegheccelés a jelek szerint erősebb a szabad akaratnál. Merem állítani, hogy a közelmúltban példátlan hisztériát indítottak ellenem a rendvédelmi szakszervezetek: özönlenek hozzám a levelek, a Facebook-on rólam dúl a vita, jobb sorsra érdemes rendőrök, tűzoltók, de még katonák is (róluk meg ki beszélt?) anyáznak, küldenek ide meg oda mosdatlan stílusban, fenyegetőznek. Mások kulturáltabb hangnemben vonnak kérdőre, és már réges-régen elrugaszkodva az eredeti témától, gondosan kidomborítják a saját hivatásszeretetüket. Akinek válaszoltam, rendszerint lecsillapodva írt vissza, és ez így is van rendjén. Elmebeteg lennék, ha a rendőröket, tűzoltókat lenézném, megvetném, kigúnyolnám – a normális rendvédelmiek talán újra elolvassák cikkemet, és belátják, hogy elsőre igazságtalanul ítéltek.

Ha a becsületes rendvédelmi dolgozókat megsértettem, nagyon sajnálom, és elnézést kérek tőlük. De csak tőlük.”