És mégsem szakad az MSZP

2011. május 10. 07:22

Gyurcsány Ferenc annyi kitüntető szeretetet, bizalmat kap a párt tagságától, szimpatizánsaitól, hogy az felelősséget ró rá.

2011. május 10. 07:22

„Gyurcsány Ferenc nem kívánja elhagyni az MSZP-t. Nem ez a célja. Ha akarta volna, már megtehette volna. A helyzet azonban úgy áll, hogy annyi kitüntető szeretetet, bizalmat kap a párt tagságától, szimpatizánsaitól, hogy az felelősséget ró rá. Mindent meg kell tennie, hogy újra versenyképessé tegye a pártot, ahogy 2004 és 2006 között ezt már megtette. 2014-re ez újra sikerülhetne.

Tudom, persze, hogy a helyzet nem ugyanaz. Nem új reménység a politikában, hanem az elmúlt 20 év legtöbbet támadott politikusa, akit Orbán Viktor az egyetlen ellenfelének tekint - ő maga mondta 1989-ben -, sőt az MSZP egy kis része sem képes vele megbékélni. Ám az erő, a politikai vízió, az integráló képesség változatlanul benne van meg.

Attól tartok, miközben az MSZP egységét akarom látni, hogy a hasadás nem Gyurcsány és a mai vezérkar aktuálpolitikai nézetei között húzódik meg. Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, sőt Szanyi Tibor is, nyilván egyetért Gyurcsánnyal abban, hogy a Fidesz-kormány árt az országnak. A törésvonal elsősorban az elmúlt nyolc év megítélésében érzékelhető. Gyurcsány és hívei - minden hiba vagy tévedés ellenére erősen pozitívan tekintenek az MSZP-SZDSZ-kormány tevékenységére. Nem hagyják, hogy a Fidesz, és néhány csalódott liberális elemző kommunikációja tönkre tegye az MSZP önképét és öntudatát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imres
2011. május 10. 13:26
Milyen párt már az, amelyiknek önképét és öntudatát egy másik párt tönkre tudja tenni? Talán nincs önbizalmuk? Nem csodálom. Sok idióta (aki szakértőnek mondja magát) található arrafelé. A káderkiválasztás megkövetelte, hogy jó elftárs legyen az illető.
Negue
2011. május 10. 12:12
"És mégsem szakad az MSZP" Dehogynem, csak figyelj!
marós
2011. május 10. 11:53
Te büdös patkány, nehazudozz állandóan. A maszopot a választók zavarták el, mert elegük volt a hazug, korrupt bandából.
kchkscak
2011. május 10. 11:36
remélem gréczyt még sokáig megtartja a jóisten abban a kényszerében, hogy publikációkat írjon, mert kurvára vicces és szórakoztató.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!