„Végül a Nemzeti Hitvallás értette meg valójában velem: mindamögött, ami most értelmetlen arroganciának tűnik, a harmincas évek szakrális nacionalizmusa áll. Egy különbséggel: Horthy Miklós, ha nem is lángész, nagyon impozáns figura volt, aki élete folytán fontos pozíciókat töltött be (szárnysegéd, tengernagy), és megengedhette magának, hogy nálánál okosabb emberekkel vegye körül magát. A most felépülő szakrális nacionalizmus a Horthy-korszak karikatúrája, s így valószínű, hogy a háború előtti évek kormányzásánál is több kárt tesz majd. Különösen gazdasági fronton, mert nem látok a kormányban senkit, aki megértené: gazdasági felzárkózásunkhoz szellemileg kell európaivá válnunk – és ennek legnagyobb akadályát éppen a Nemzeti Hitvallást és az egész »alaptörvényt« átitató (és a még tervezett törvények: lásd pl. Mária mennybemenetelének, augusztus 15-ének nemzeti ünneppé tételét) Horthy-korszakbeli, teljesen idejétmúlt szakrális nacionalizmusban látom.
Ha újra egységes nemzetté akarunk válni, jobb, ha nem bízzuk magunkat az egyéni üdvözülést ígérő, mindig is megosztó kereszténység »nemzetmegtartó« szerepére. Vagy legalább a keresztény/keresztyén megnevezéssel fogadjuk be protestáns testvéreinket is ebbe a vélt szerepbe. És mindenképpen utasítsuk el a Horthy-korszak szakrális nacionalizmusát, amely ahhoz a nagy dicsőséget ígérő, értelmetlen háborúhoz és a faji tisztaságot ígérő vészkorszakhoz vezetett, amelyben sok százezer magyar veszett oda. Ez a fiatal gyerekembereket is fanatizáló, szakrális nacionalizmus vezetett az »Istenért és hazáért« értelmetlen végső ellenállásához, amely romba döntötte városainkat, majd hatalmas jóvátételre kötelezett, amely magalapozta adósságspirálunkat. A második Trianonról nem is beszélve, amelyben többet vesztettünk el, mint amennyi területet a fasiszta-náci, olasz–német segítséggel pár évre visszanyertünk.
Világszerte sok tragédiához vezetett a nacionalizmus, de mi megtanulhattuk volna, hogy nincs nagyobb veszély, mint a minket minden nép fölé emelő magyarok Istene, Nagyasszonya, védőszentjei (és táltosai) szakrális nacionalizmusa. Legalább azoknak, akik túlélték a Horthy-korszak szakrális, és a Szálasi-vészkorszak diabolikus nacionalizmusát, tudniuk és hirdetniük kéne, mire vezet, ha istenítünk magukat kisisteneknek hívő demagógokat.”