„A Fidesz-kormány támogatottsága a megszokott ívet követi, és bár a következő egy évben további támogatottság-csökkenéssel számolhat, a kormányoldalnak egyelőre nincs oka a pánikra; már csak azért sem, mert az eddigi csökkenés sem rajzolta át az alapvető erőviszonyokat, a Fidesznek még mindig nagy fölénye van. Ám ha megnézzük a Széll Kálmán-terv ütemtervét, amely revíziót irányoz elő a táppénzfolyósítás, a korengedményes nyugdíj, a gyógyszer-támogatási rendszer, a közoktatási és felsőoktatási rendszer és a nyugdíjrendszer területén, vagy éppenséggel figyelembe vesszük, hogy a költségvetés hiánycéljának megtartásához többszáz-milliárdnyi kiadáscsökkentésre van szükség, akkor nem nehéz belátni, a következő egy-másfél év – finoman szólva – nem lesz sétagalopp sem a kormány, sem az érintett csoportok számára. Ennek tükrében nagyon nehéz megjósolni, hogy a Fidesz-kormány támogatottság-csökkenése hol fog megállni, illetőleg hol van az a pont, ahol ez a csökkenés már kihat a kormányzás irányára. Különösen kardinális kérdés ez egy olyan kormányzat esetében, mely szinte minden döntést a választópolgárok akaratára és felhatalmazására vezet vissza.
Az elmúlt két ciklus alapvető tapasztalata volt, hogy a baloldali kormányokra nagyon is nagy hatást gyakorolt a támogatottság változása: ciklus közbeni kormányfőváltásokat, koalíciós válságokat és a reformfolyamatok megrekedését okozta (természetesen nem közvetlenül).
Sorsdöntő mozzanat lehet, hogy a kétharmados felhatalmazásból fakadó cselekvőképességgel és felelősséggel rendelkező kormányzat hogyan reagálja le társadalmi bázisának részleges elvesztését, és ez hogyan hat a reformlépésekre és a konkrét szakpolitikai döntésekre?”