A demokraták ereje

2011. április 17. 10:41

Valami új mutatta meg magát Magyarországon. A demokratikus remény, elszántság és büszkeség. Holnap innen folytatjuk.

2011. április 17. 10:41

„Vágó István, Iványi Gábor, Bauer Tamás, Andrassew Iván, Niedermüller Péter, Székely Tamás Kerék-Bárczy Szabolcs (és rajtuk kívül a videoüzenetben megjelent még vagy tucatnyi ember) sokban különböznek tőlem. Életkorunk, kulturális hátterünk, vallásos hitünk, politikai meggyőződésünk színes mintázatot rajzol. De tegnap mégis egy színpadon álltunk. Orbán Viktor hozott bennünket össze. Köszönjük neki. De tévedés lenne azt hinni, hogy emberi, politikai egymásra találásunk tartóereje Orbánnal való szembenállásunk lenne. Azzal kezdődött, de mára lényegesen több, időtállóbb lett.

Mi valamenniyen egy nyugatos polgári Magyarországban hiszünk. A szabadságban, az emberi méltóságban, a republikanizmusban. A tegnapi nap legnagyobb érdeme, hogy a nyugatos demokraták széles társadalmi, politikai koalíciójának lehetséges kontúrjai jelentek meg. Végtelenül hálás vagyok mindazoknak, akik eljöttek. Tudom, hogy jöttek Baranyából, Hajdúságból, Zalából, Csongrádból és még folytathatnám. Láttam sokakat az MSZP mai és a SZDSZ régebbi vezetéséből. Összefutottunk írókkal, színészekkel, színházi rendezővel, régi barátokkal, és személyes örömömre gyermekeim nagyszerű orvosával. Nem törődve a fáradtsággal végigállta a több mint két órás rendezvényt vagy tizenötezer ember. Tegnap valami új mutatta meg magát Magyarországon. A demokratikus remény, elszántság és büszkeség. Holnap innen folytatjuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2011. április 18. 11:38
Ha másért nem, a demokrata jelző kisajátításért vonnám végre felelősségre. Igen megalázó, ahogy papagáj módjára hergeli, cukkolja egy ország zömmel békés, őt meg is tűrő, inkább demokratára jellemző módon viselkedő lakosságát. Pityuka vagyok, Pityuka vagyok....demokrata vagyok, demokrata vagyok....hallom most már naponta, egyre intenzívebben a csőréből, akarom mondani szájából. Persze, tudom, mindig olyan trükkel jön elő, amiből majd kivakarja magát, vagy kipucolják úgyis. El kellene magyaráznia, mit jelent az, hogy demokrata. Egyszer végre szabatosan.
nyoooc
2011. április 18. 10:46
"Mi valamenniyen egy nyugatos polgári Magyarországban hiszünk. A szabadságban, az emberi méltóságban, a republikanizmusban." Nyugatos? Tegnap még a moszkvai szocializmusban hittél, ellene voltál mindennek, ami nyugatos! Kinek a szabadságában? A tiédben? Én nem feltétlenül, mert még előfordulhat, hogy sikerül egyet-mást bebizonyítani abból, amit elkövettél. A szabadság eszményében? Azt meg lábbal tiportad, amikor hazugságokkal, trükkökkel tévesztettél meg szavazókat a saját és pártod hatalmának megőrzéséért, s mikor az emiatt tüntetők elleni túlkapásokért felelős rendőri vezetők mellé álltál. Emberi méltóságban? A követőid és olykor magad is olyan hangot engedtek meg magatoknak, ami ennek ellentmond. Hát még a tetteid! Republikanizmusban? Azt sem tudod, mi az. Bukott, hazug, korrupt politikus vagy. Ezen kívül hataloméhes és gátlástalan manipulátor.
RAMBO
2011. április 18. 10:20
Én nem tudom, mit gondol ez az idióta Gyurcsány, de célszerű lenne egy pillantást vetnie a közvélemény-kutatásokra, hogy a lassan erodáló Fidesz népszerűsége vajon miért nem jelentkezik támogatókban a jelenlegi ellenzéki pártoknál? Azért, mert a szarnak az ellenkezője is lehet szar. Azért, mert Gyurcsány kormányzati teljesítménye bicskanyitogató volt, és egy ilyen gyökeret mégegyszer senki nem fog megválasztani vezetőnek. Sőt, továbbmegyek. Ha ez az idióta (t.i. Fleto) bejelentkezik a hatalomért, inkább elmegyek a "fasiszta patásördögre" szavazni, csak nehogy mégegyszer a húsosfazék közelébe kerüljön egy a táncoslábú, gyáva, opportunista faszkalap (még mindig a Fletora gondolok). Pedig semmilyen statisztika szerint nem vagyok Orbán szavazója.
jakatta
2011. április 18. 08:15
„Vágó István, Iványi Gábor, Bauer Tamás, Andrassew Iván, Niedermüller Péter, Székely Tamás Kerék-Bárczy Szabolcs..." Szelektív hulladékgyűjtés 2011-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!