János, a csodasertés

„Kecskékkel hál János, az iszapkárosult csodamalac.

Az egyik nagy kereskedelmi televízió már csak ebből a szempontból foglalkozik a vörösiszap-katasztrófával. A »sportos formájú, élelemszerző rutinjával a többi sertés közül méltán kiemelkedő« János malac sorsa természetesen kihagyhatatlan bulvármindennapjainkból. Ezen nincs is mit vívódni, ez egy ilyen világ, a fogyasztói társadalom kultúrája nem Dosztojevszkijre vagy Gárdonyira épül.

A baj az, hogy úgy tűnik, mintha az októberi tragédia felelőseinek kérdése és sorsa más »képernyőkről« is lekerült volna. Miután a bíróság őrizetbe vétele után két nappal elengedte a Mal vezérét, mintha az úriemberrel a felelősség kérdése is a süllyesztőbe tűnt volna.

Szándékos a számos feltételes mód, a minthák azért sorjáznak, mert a kezdeti döbbenet, pillanatnyi, a jelek szerint csak a médiának szánt önmarcangoló roham után a cég vezetői ügyvédek hadát küldik minden, felelősségüket boncolgató mondatra. Olyan ez, mint egy amerikai bírósági film, ahol az elkövetett bűn már lényegtelen, a jogászi furfang az értékelendő. Ahol a bűnt enyhíti, ha jelentéseket lobogtatnak, amelyek szerint a katasztrófa miatt »eddig senkinél sem találtak jelentős elváltozást«. Aztán csak apró betűvel teszik hozzá, hogy az igazi eredményeket a szűrőközpont akkor tudná kimutatni, amikor eltelik az úgynevezett kifutásos idő, amely előhozhatja a vörösiszappal kapcsolatos betegségeket, krónikus elváltozásokat. Vitáznak létező és vélt engedélyeken, eltűnt iratokon és tanúkon. S maga a bűn már csak fikció. De lehet-e az a tízmilliárdos vagyoni kár, a számokkal nem mérhető természeti katasztrófa, a tíz ember életét követelő iszapömlés? Elképzelhető, hogy élhetünk egy olyan országban, ahol ennek nem lesz felelőse?”