Az emberek nem örülnek mások sikerének

„PLAYBOY: Folyamatosan viselkedik és kontrollál, hol magát, hol a szeretteit. Olyan, mintha zavarná, ha nem tud mindenről, ebből kifolyólag mindent patikamérlegen mér. Semmi spontaneitás…

HAJDÚ: Ez nem igaz! Inkább tudatos vagyok. Egyébként azért is örülök ennek a beszélgetésnek, mert az utóbbi időben a velem készült interjúk mindig egy irányba mentek. Bulvár, gyerek, feleség, nőügy, botrány. Ezt már magam is untam. Ha megfigyeli, hetilapnak nem is nyilatkozom. A napilapokkal azért teszek kivételt, mert velük kötöttem egy megállapodást, hogy a Frizbiről írnak, cserébe én is partner vagyok. Mondhatnám azt is, gyakorlatilag teljesen fölösleges vagyok ezekben az interjúkban. Az információkat megtudja egy felkészült újságíró, ha beüti a nevem a hírkeresőbe. Remélem, ez az interjú szólni fog valamiről. (...)

PLAYBOY: Szóval bulvár...

HAJDÚ: Az egész átesett a ló túloldalára, már nem tudom koordinálni a megjelenéseket. Leszámítva a nagyobb interjúkat, amelyeket egyeztetnek velem. Megmondom őszintén, nem is érdekel, hogy nem létező portálok írnak-e rólam vagy nem, pedig egy időben még kommenteket is olvastam.

PLAYBOY: Gondolom, ilyenkor nem bírt magával, s visszaírt álnéven. 


HAJDÚ: Saját néven! El sem hitték, hogy én vagyok. Aztán rájöttem, ennek sincs értelme. Sokat segített, amikor az első rossz kritika után Vitray Tamás azt mondta: ne hagyja magát elüldözni! Higgye el, magán kívül mindenkinek jó lenne. Legalább egy hellyel több lenne a televízióban. Rájöttem, az emberek alapvetően nem örülnek mások sikerének – végül is miért örülnének? Azt látják, hogy a tévében beszélgetek világsztárokkal, van egy gyönyörű feleségem, majd azt olvassa, a BMW-vel rossz helyen álltam meg. Miért szeressen? Annyira erős a prekoncepció, hogy gyakorlatilag a tényeket tudomásul sem veszik. Ez azért érdekes, mert ha valakivel találkozom, akkor mindez könnyen leomlik.”