A jobb lázadása - Words come easy

„Olvasom az új alkotmány tervezetének preambulumát. A szavak könnyen jönnek, ez világos. Olykor, azt hiszem, túl könnyen. Vessünk össze példaképpen két bejelentést: »Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.« »Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.« Az első mondat patetikus, de konkrét tartalma és egyszerű értelme van. A másik kettő tipikus giccs, a hamvasi értelemben vett cigányzene, amely nem haladja meg a szoboravató politikusi vagy évnyitó igazgatói szónoklat színvonalát. Hatásvadász és kongóan üres. Telepakolták nagyot durranó, de létük értelmét ezzel ki is merítő petárdákkal. S ez, sajnos, évszázados baj a magyar politikusok esztétikai érzékével. Persze nem csak a magyarokéval, az alábbi kijelentés például ugyan ejrópai értelemben véve politically correct (PC1), sőt, politically cool (PC2), ám ettől még ugyanolyan értelmezhetetlen, mint egy Fabergé-tojás, bár kétségkívül ugyanolyan csicsás: »Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.«
Uff.

Nem értek egyet Hermann Broch nevezetes giccselméletével, amely szerint minden műalkotás, amely közvetlenül a szépséget célozza meg, okvetlenül giccsé válik. De annyi igazsága van, s ez nem kevés, hogy a szépnek, a vonzónak lényegi köze van az igazhoz, az őszintéhez, a mélyhez. Az idézett mondatok felületessége, odahánytsága, tiszavirág-szerűsége szembeötlő (s van még ilyen mondat, szószerkezet bőven). Nem is lehet sem igaz, sem őszinte, sem mély; ezért harmóniája fülsértő, stílusa kuliszszahasogató.”