„Kirúgni, lapátra tenni, taccsra vágni három perc alatt, ráadásul olajozottan, csikorgásmentesen, nem kis teljesítmény, az embernek kezd is határozottan az az érzése lenni, hogy az egész keresztény-nemzeti lét egyetlen célja és értelme a felebarátainknak való azonnali és végkielégítés nélküli felmondás, már Krisztus urunk is nyilván ezért szenvedett a keresztfán. A kirúgás ráadásul az egyetlen olyan ágazat, amelyben az új kurzus valamit is produkálni tudott. Lám, az évek során nem lettünk se kert-Magyarország, se a vas és acél országa, pláne nem agrárhatalom, kereskedelmi meg turisztikai központ, a szürkeállomány elapadásáról nem is szólva, ám vegyük észre, hogy egységnyi idő alatt a lehető legkisebb energiaráfordítással nálunk tudnak a világon legjobban vezető embert valagba rúgni, de úgy, hogy utána még évekig szédeleg.
Ráadásul a legváltozatosabb technológiákkal. A múlt nyáron Szócska államtitkár még nyolcfős kommandó élén váltotta le Kárpáti főigazgatónőt az egyik egészségügyi intézetnél, de oly elánnal, hogy a közeli utcákban azt hitték, Omar mollát kapták el a hatóságok, és Kárpáti doktornő volt az összekötője. S mindezt fehér köpenyben, ami csak azért fontos, mert alapjaiban írhatja át az egyébként tradicionális formájában kétségkívül egyre unalmasabbá váló orvos-beteg viszonyt. Hiszen mindjárt másképp fekszik be az ember annak az igazgató-főorvosnak a kórházába meg pláne a kése alá, akit egyik nap kirúgnak, a másik nap visszavesznek, ország-világ előtt bolondot csinálva belőle. Másrészt az ember a Szócskához meg Szenteshez hasonló egészségügyi figurákat látva szinte szégyelli magát, hogy annak idején kifogása volt bizonyos Mikola doktor egynémely megnyilvánulását illetően, különös tekintettel a modorára.”