Ne hagyd magad, Kocsis Zoli!

Kritikák Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok 2012. februári németországi hangversenyeiről Nyers Müller-Schott a magyarok ellen játszott Valami nincs rendben az akusztikával a (müncheni) Filharmóniában. Már a „B” szektor 8. sorában is jól hallani, hogyan küzd egy olyan kiváló zenész, mint Daniel Müller-Schrott 1727-ben készült finom Goffriller csellóján Dvorák gordonkaversenyében a terem akusztikájának kioltó hatása ellen. Ilyen körülmények között még inkább csodálatra méltó, hogy sikerült néhány finom, lírai intenzitású pillanatot teremtenie. Bár a Nemzeti Filharmonikus Zenekar megpróbált jó partnere lenni, a rézfúvósok a tuttikban kellemetlenül harsányak voltak, a hegedűk hatalmas hévvel, de olykor lapos nyersességgel játszottak, a gordonka szólam pedig sápadtnak tűnt. A karmesteri pulton álló Kocsis Zoltán puhány jeladásaival világossá tette, hogy nemigen érdeklik a finomságok és a frazírozás művészete. Így azután a lassú tétel erőteljes cselló témája híján volt minden költészetnek. A színvonaltalan zenélés áldozata lett Beethoven hetedik szimfóniája is, amelynek nem tesz jót a folyamatos espressivo játék, még ha a záró tétel meggyőzően energikus volt is. Liszt Ferenc bevezető Les Preludes-jének hangosabb helyei úgy dübörögtek, mint annak idején a náci híradókban, míg a halk részek jelentéktelenségbe sűlyedtek. Klaus Kahlschmid, Süddeutsche Zeitung, 2011. február 17.(Az eredeti német cikk szószerinti fordítása) ------------------------------------------------------ Kocsis Zoltán, aki 1997 óta a Nemzeti Filharmonikusok karmestere, se nem tartozik az érzékenyen formálók, sem a pontosság fanatikusai közé (ahogy néhány elrontott belépés is igazolta). Zenészeit mindig ugyanazokkal a gesztusokkal ösztökéli. Azok selymes vonós-, levegős fafúvós és fékezetlenül súlyos rézfúvós hangzással reagáltak, már Liszt Les Preludes-jében is, de a nem túl csillogó műsort záró Beethoven hetedikben is. Gabriele Luster, Müchner Merkur, 2011. február 17. ------------------------------------------- Liszt Les Préludes-je menetindulóként Felületes és durva szövésű: a karmester Kocsis Zoltán hiába próbál meg összhangot teremteni a [müncheni] Gasteigben a szólista, Daniel Müller-Schott és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar között. A gordonkaverseny lassú tételében hirtelen zavar támad. Egy madár kezd csicseregni. A rejtély megfejtése: egy ki nem kapcsolt mobil telefon. A tulajdonos pedig jó sokáig matat kézitáskája mélyén, míg sikerül a rakoncátlankodót elnémítania. Néhány zenész a színpadon még mosolyog is. Ezen túl a Nemzeti Filharmonikus zenekar kevés okot adott a mosolygásra a Gasteigben. A karmester, az egykor figyelemreméltó zongorista, Kocsis Zoltán, most, mint interjúiból kitűnik, a budapesti jobboldali rendszer hajthatatlan támogatója, nem sokat tud bájról, eleganciáról, vagy finomságról. Liszt Les Préludes-je olyan volt, mint egy menetinduló. Beethoven hetedik szimfóniája felületes volt, a karmesternek csak a dallamszólamok voltak fontosak. A mélyvonósoknak, akik tőle jobbra voltak, Kocsis szinte végig hátat fordított. A fúvósok is kizárólag magukra voltak hagyva. Ezen a durva szövésű szőnyegen az érzékeny Daniel Müller-Schott nehezen tudott érvényesülni. Dvorák gordonkaversenyében tökéletes összhangra van szükség a zenekar és a szólista között. Ezen az estén ez nem valósult meg. Az este legfajsúlyosabb darabja Müller-Schott ráadása volt, Britten Op.80-as csellószvitjének első tétele, amelynek Largo-nyugalma már-már bachi intenzitású volt. Volker Boser, Kulturvollzug, 2011. február 17. (Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása) ----------------------------------------- A billentyűnyomogató: Kocsis Zoltán a {berlini} Filharmóniában vezényelt Rossz néven kell vennünk Kocsis Zoltántól a pályamódosítást. Ha a világ egyik legjobb zongoristája a zongorát a karmesteri pálcára cseréli fel, ez komoly veszteség. Főleg akkor, ha az eredmény egy középszerű karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral adott koncertje alapján arról sem győzött meg, hogy többre képes. Mindegy volt, mit vezényel, Liszt Les Préludes-jét, Dvorák Gordonkaversenyét, vagy Brahms negyedik szimfóniáját – Kocsis minden műhöz az önelégült maestro-attitűddel közelit. Zenekarát zongorának tekinti. A hangszerek neki billentyűk, amiket le kell ütni. Nem csoda, hogy egy Brahms szimfónia kibontakozási folyamata szétaprózottnak hangzik és a tempók inkább elrendelten, mint organikusan alakulnak És mekkora szakadék tátong a zongorista Kocsis finom Liszt-játéka és feszültséget nélkülöző Liszt vezénylése között! A Dvorák darabban is egymás melletti zenélést kapunk, bár színvonalasan. Az egyik oldalon ott van a gondosan bepróbált zenekari szólam, a másikon a 34 éves Daniel Müller-Schott, aki a csellóversenyek leghíresebbikét szerényen abszolválja, de hangszíne nem virágzik ki. Milyen jó lenne, ha Kocsis újra zongorázna. Jörg Königsdorf, Der Tagesspiegel, 2011. február 22.(Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása)

Én egyet nem értek. Ha bántják őket, az azért van, mert cigányok-zsidók. Akkor mindenki tudja, hogy azok, sőt, még az is tudja, aki nem tudja...Értik kérem. Viszont máskor ez az identitásuk eltűnik, köddé válik és ugyan honnan is merészelné bárki tudni, hogy ők zsidók, cigányok. Basszus nekem ez kognitív disszonanciát okoz.

Marha nehéz dolga lehet egy zenekarvezetőnek, ha mondjuk szombatonként 11-en pofáznak a fellépés miatt, néha pont annyian nem jelennek meg próbán, mert Hanukka van, vagy kipában üldögélnek egyszer-egyszer, mert felvétel után családi ünnepre sietnek. Mi ezen a titkolnivaló, mi ezzel a baj? Egy (művész)közösségben élik együtt a mindennapokat, még jó, hogy tudják. És kit érdekel? Komolyan szánalom, hogy vaknak és hülyének kellene lennie mindenkinek.

Azért a "honnan tudja" eléggé megfontolandó szempont: Michnai Attiláról vajon tudja a főnöke, milyen vallású? És rólam ez enyém? És ki is kiálthatja a pusztába, akkor is, ha nem adtam rá engedélyt? Necces, de nagyon, persze nem várom, h a Mandiner kommentelői érzékenyek legyenek az efféle finomságokra, ha egyszer lehet egy jót anyázni...