„Magyarországból »bűz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben… (...)
S mint ma, éppúgy volt akkor is: összefogtak kommunisták, polgári radikálisok, bolsik és egyszeri köztörvényes bűnözők, meg a sajtó legalja, hogy tönkretegyék a kormányt. A legnagyobb árulók: Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Gábor Andor, Göndör Ferenc, Böhm Vilmos, Rónai Zoltán. Orgánumaik: a Népszava, az ausztriai kommunisták Rothe Fahne című förmedvénye, no meg a Bécsi Magyar Újság. Itt uszítanak, és hazudoznak a »fehér terror« rémségeiről. »Jól tudják és érzik, hogy békés viszonyok között semmit sem remélhetnek, ezért minden igyekvésük a helyzet felborítása, a belső ellentétek szítása. A földmívelő nép indulatát a polgárság ellen akarják felkorbácsolni, a munkásságét meg mindkettő ellen. Ma az antiszemiták nevében írják röpcéduláikat, holnap pedig a zsidóbarátok nevében« – írja Mályusz. Hát változott bármi is azóta? Nem, nem változott. »A nyugati közvélemény csak az emigráció torzító tükrében látja a magyar eseményeket. Senki nem beszél az oroszországi terrorról, senki nem emlékszik már a magyarországi vörös terrorra, mindenki csak a fehér terrorról hall.« Hát igen. (...)