„KA kiskorúvédelmi buzgalomról már rángattuk a leplet korábban, kövér (bocs!) irodalma van annak, hogy a kiskorúak védelmében a család és az állam szerepe miként aránylik egymáshoz, kábé mint az U szöges csúzli a MIM 104 Patriot középhatótávolságú légvédelmi rakétához, nem az állam javára, tehát az államilag alaposan megvédett kiskorúból simán lesz rablógyilkos, míg a családilag alaposan megvédett kiskorúnak mutogathatunk véres széklábakat naphosszat, hallgattathatunk vele Ice-T-számokat, akkor is normális, rendes kisgyerek lesz; a kiskorúak védelme (az arra való, történő hivatkozás) eképpen más állami szándékokat hivatott palástolni többnyire. (...)
Na viszont, az már igaz, hogy rendet köll tenni. De nem ám a médiában. Ba. Volna itt néhány akuttabb terület.
Például a színesfém-kereskedelem. Hogy nem okoznának százmilliós károkat pár ezresért megélhetésileg, ha ez a dolog meg volna oldva. Mondjuk, nem lenne fölvásárlás lakosságilag.
Vagy: zajszennyezés. Hogy ne szabadjon negyvenezer decibellel dübörögni a körúton.
Hanem jöjjön a rendőr, érzékszervi érzékelés módszerével észlelje a jogsértést, és járjon el: motrot leállítni, szemig, jogosítvány, forgalmi.
Aztán mondjuk, hogy a halat ne lophassa a közvizekből milliárdszám magántóba, piacra se halász, se horgász, se más. Például abban is lenne erősebb közérdek és milliárdos haszon (elmaradt kár).
De legfőképpen: P-Á-R-T-F-I-N-A-N-S-Z-Í-R-O-Z-Á-S!
Ha tetszett már erről hallani. Ha majd ott rendet tetszenek tenni, mutatni a százmilliárdokat, hogy na, itt van, tessék, ohne sumák, hát utána tán könnyebben hinné (benyalná) az ember az emberi méltóságos maszlagot is, a céghálós úristenit a világnak!”