A katolikus vidám vallás

„Schmitt azt írja 1922-es könyvében, hogy a katolikus egyház az ellentétek egysége. A jó rendben is egyszerre van jelen a hagyomány, az autoritás, a konfliktus és a szabadság. A katolikus országok egyrészt hajlamosak időnként a diktatúrára – olaszok, spanyolok, portugálok, Dél-Amerika –, másrészt laza, vidám, mediterrán életet élnek.

A mediterrán életmód nem inkább a vérmérséklettel, éghajlattal függ össze?

Mi például nem vagyunk annyira délen, mint alapvetően katolikus kultúrájú ország, mégis lötyögős népség vagyunk, sosem leszünk svéd vagy holland típusú, fegyelmezett társaság, de az autoriter vezetőket is egészen jól el tudtuk fogadni. De ha a hollandokat és a belgákat összehasonlítjuk, akkor is látni fogjuk, hogy mindez nem feltétlen éghajlatfüggő. A katolikus Belgium egészen más, mint a protestáns Hollandia. Igaz, hogy már Hollandia is katolikus többségű, mivel a katolikusok túlszülték a protestánsokat.

Mondhatjuk, hogy a katolikus életvidámabb, lazább vallás?

A középkorban a katolicizmust „vidám vallásnak” hívták.

Pedig a kereszténységről, főleg a középkoriról, az a nézet él, hogy az életet földi siralomvölgynek tartották.

Ez a 18. században, a felvilágosodásnak köszönhetően kialakult nézet, ami szerint a katolikusok sötét, búvalbélelt, pókhálós népség. Viszont ha ismerjük a reneszánsz világát vagy a mai katolikus országokat, sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne szeretnének élni. Az ételek, az italok, a nők, a zene… Autóból németet vagy hollandot veszünk, de ételből, asszonyból és lakberendezőből inkább olaszt választunk.”