Wikileaks-jelenség: áldás vagy átok?

„Sokan éppen azért üdvözlik a Wikileaks eme legújabb akcióját, mert végre nyilvánosságra kerülnek politikusok, kormányok viselt dolgai. Természetesen az információs szabadsághoz fűződő jogok elengedhetetlen kellékei a demokratikus társadalmaknak, különösen, ha kormányok tevékenységének ellenőrzéséről van szó. A politikusok is emberek, hajlamosabbak etikátlan vagy akár törvénytelen dolgokat is művelni, ha azt feltételezik, hogy cselekedetük nem kerül nyilvánosságra. Az állampolgárok információhoz fűződő joga azonban nem korlátlan, a demokratikus államoknak is alkotmányos és legitim érdekeik fűződhetnek ahhoz, hogy bizonyos információkat ne tegyen mindenki számára hozzáférhetővé. Például kiemelt biztonsági kockázatú épületek listájának közzététele józan paraszti ésszel felmérve sem biztos, hogy bölcs és méltányolandó cselekedet volna. Hasonlóképpen a titkos diplomácia szolgálhat nemes célokat is: béketárgyalásoknál szinte nélkülözhetetlen eszköz. De az, hogy ez ügyekben mi helyes és mi nem, csak a szerző szubjektív értékítélete. És ez a probléma lényege. Valóban hasznos lenne-e, ha a jövőben az Assange-hoz hasonló információ-guruk a saját szubjektív értékítéletükre bízhatnák következmények nélkül, mi kerüljön nyilvánosságra és mi nem? Mi lenne a helyzet, ha legközelebb valaki például arról tenne közzé terjedelmes listát, hogy neves újságírók milyen politikusokkal, hatalmasságokkal érintkeznek e-mailben, telefonon? Mi a közérdek, az államérdek, hol van a közérdek és a személyiségi jogok határa? Ezekre a kérdésekre nem lehet általános érvényű, felületes válaszokat adni. A demokratikus társadalmakban kormányzati szerveknek, bíróságoknak, civil társadalomnak együtt kell kidolgozniuk, tökéletesíteniük azokat a mechanizmusokat, intézményeket, amelyek egyensúlyt teremtenek a konkuráló információs jogok és érdekek között.”