Vágó István csalódott vallomása arról, amit nagyon szeretett

„- Bárdos András önről írott könyvéből a sajtó szorgalmasan elkezdett csipkedni.

- A könyv fontos közéleti témákat is boncolgat. Kezdetben nem akartam, végül belementem. Rokonszenves volt számomra a liberális nézőpont...

- Ez korszerű... De miért van benne annyi bulvártéma? Csak nem a gonosz sajtó érdeklődésének felkeltése volt a cél?

- Hogy olyanokhoz is eljusson, akik erre fogékonyak. Ugyanaz a köntös, amibe én is megpróbáltam öltöztetni a műsoraimat. András jóvoltából sok a könyvben a sztori, az én akaratomnak megfelelően pedig olyan részeket is tartalmaz, amelyek a 2006-os tüntetések világába is elvezetnek bennünket. Találkoztam a Kossuth téri tüntetőkkel, elmondom elképzeléseimet arról, hogy mi, mikor és miért történhetett. Nyilvánvaló az ezzel kapcsolatos történelemhamisítás. Az interneten csak azokat a videókat lehet megtalálni, amelyeken a rendőrség brutálisan támad a békés tüntetőkre. Amikor a „békés" tüntetők brutálisan támadnak a rendőrökre, annak nyoma sincs. Csak a tévészékház felgyújtása maradt. Amiről viszont „köztudott", hogy önprovokáció volt...

- Nem tölt túl sok időt a politikai játszmák alakulásával? Használ ez az egészségnek?

- Ebben van valami. Amúgy is történtek velem érdekességek 2006 után. A Legyen Ön is milliomos! sem volt a régi. Fölhozták ellenem a jobbos cikkek kommentjeiben, hogy a számomra rokonszenves embereket segítem, másokat elgáncsolok. Senkit sem izgatott, hogy közben megkaptam a nemzetközi Legyen Ön is milliomos!-család legjobb játékvezetője címet. A másik vádpont szerint a vetélkedő a sok-sok elbizonytalanítás miatt lelassult. Hát persze! Amikor Fábry vezette az RTL-en, korlátozták a gondolkodási időt. Amivel gondosan kiherélték a műsort. A Milliomos emberi drámákról szólt. Az pedig nem időarányos. Azt is olvastam, hogy a dr. előnevűeket segítem, a kevésbé iskolázottakat gátlom. Miközben legnagyobb sztárunk a „békéscsabai postás" lett. A politikai coming out-om után azt szerették volna látni, nyilván a jobboldalon, hogy egy „álművelt Kádár-kedvenc" vagyok. S mindenben megerősítették őket a látottak. A néző mindig azt lát, amit akar. Ami ezzel ellentétes, nem veszi észre. Ami pedig látszólag megerősíti, ott triumfál. Így működik a néző. Ember nincs, aki ezen változtatni tudna.

- Mire jók a tévés vetélkedők? Mennyit lehet belőlük tanulni?

- Semennyit. Nem ismerek olyan művelt embert, aki azzal indokolta volna a tudását, hogy nézte a kvízeket. Egy műveltségi vetélkedő arra jó, hogy felfrissítse a meglévő ismereteket, vagy fölkeltse az érdeklődést bizonyos témák iránt. Rózsa György, Egri János, Vitray Tamás műsorai ilyenek voltak, s talán az enyéimre is jellemző volt mindez. Ma már nem lehet azt mondani, hogy erre olyan nagy igény volna. Az új vetélkedőben, amelynek próbái közben távozni kényszerültem, volt egy kérdés. Melyiket nyitották meg a XX. században? A Szuezi- vagy a Panama-csatornát? Elindult az óra, nem volt szabad közbeszólni. Ha én nem mondhatom el, hogy az egyik megnyitására Verdi operát írt, akkor én ott meghalok.

- Nyilván nem hangzott el.

- És ez aligha hiányzott bárkinek. Hát, itt tartunk.”