„Aggodalommal tölt el azonban, hogy a Magyarországon bejegyzett magánnyugdíjpénztár mint befektetési forma már meglehetősen kockázatosnak látszik. Kérem ezért az együttműködésüket abban, hogy ezt a pénzt biztonságosabb, lehetőleg a gereblyés paraszt számára elérhetetlen eszközökbe konvertálhassam. Tisztában vagyok azzal, hogy készpénzként ez pillanatnyilag nehezen mozdítható, engem az érdekel, hogy sajnálatosan latorállammá változó hazám kormánya ne férhessen hozzá.
Erre a lépésre azért is szükség lehet, hogy az üres, de sajnos sokaknak mégis hihető fenyegetéssel szemben ne az álljon, hogy egy fiatalasszony demográfiáról magyaráz egy asztalnál nyolc percen át. Ennél sikeresebb taktika, ha a pénzt valamivel hozzáférhetőbbé és láthatóbbá teszik. Komolyan mondom, maguk úgy tesznek, mintha még sose csináltak volna reklámot. Erről jut eszembe: nem kaptam még meg a levelüket, amelyben örömmel tájékoztatnak a megtakarításaim összegéről, eddigi és várható gyarapodásáról, lerajzolva, nyereményekkel és meztelen nőkkel. Nem kapták meg barátaim és ismerőseim sem. Szóval szedjék össze magukat.
Ezenkívül pedig elhűlve nézem, amint a világ legnagyobb pénzügyi vállalatai bénultan vonogatják a vállukat, mert Magyarország pillanatnyi kormánya megbolondult. Az Önök tavalyi bevétele tizenhárom billió forint volt világszerte, és az ING csak az egyik szereplő azok közül, akiktől a kormány elszedni készül a pénzünket. Elszomorítana, ha ilyen töketlen alakokra kellene bíznom a pénzügyeimet. Akkor se fognak semmit lépni, ha a bankszámlák kerülnek sorra? Mert ebben az esetben tényleg ideje visszatérni a dunyhához meg az elásott aranyhoz.”