„Mi alapján válogatta meg, hogy mely előadások anyagát szerkeszti egybe a novemberben megjelent könyvében?
A témaválasztást az indokolta, hogy a meghittség témája a látható egyházon belül és kívül is nagyon nagy kérdés. Mintha ez ügyben leomlanának azok a sztereotípiákból álló falak, amelyek szerint a vallásosak így, a nem vallásosak úgy, a keresztények így, az ateisták úgy gondolkodnak egy adott kérdésben. Az intimitás témája mélyen és alapvetően emberi téma: azoknak is nagy témája, akik házasságban élnek és tartós kapcsolatra adják a fejüket és azoknak is, akiknek esze ágában sincs megházasodni. És azoknak is, akik keresik, hogy miként lehetnének olyan emberi kapcsolatokban, ami számukra is és a másik számára is jó. Az intimitás olyan egyetemes téma, ami bárkit megszólíthat, függetlenül a vallásosságától, világlátásától. A könyv anyaga hosszabb szakaszát alkotta a keddi alkalmainknak, amikor konkrétan és kifejezetten a meghittség szakirodalmát ismertettem. Ez majdnem fél évig tartott. Egyrészt ennek a fél évnek a legfontosabb részeit használtam fel, másodrészt ki is egészítettem még olyan anyagokkal, ami az előadásokon nem hangzott el, de érezni lehetett a szövegben, hogy bizonyos hangsúlyok nincsenek jó helyen, ezért szükséges a kiegészítés. Ami nem került be a szövegbe, az reményeim szerint akár már húsvétkor megjelenik egy másik kötetben, ami az istenkapcsolatunk meghittségét fogja tárgyalni. Már el is kezdtem írni.
Az új könyv bevezetőjében felvetődik, hogy miért is beszél egy cölibátusban élő pap párkapcsolatról. Ezt a kérdést rendszeresen neki szokták szegezni a papoknak, ha erre a területre merészkednek.
A pap is családban nőtt fel, párkapcsolatai is lehettek a szemináriumba lépés előtt, és vannak barátai, emberi kapcsolatai. Emellett a lelkipásztori munkája miatt rálát rengeteg család, kapcsolat működésére. Egy papnak, egy szerzetesnek és egy apácának is nagyon mély és differenciált kapcsolatai lehetnek. Semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy mély barátságaink legyenek, hogy családi, rokoni szálaink legyenek, hogy olyan emberek legyenek az életünkben, akikkel tartós, hosszú távú kapcsolatban vagyunk.
A kilencvenes évek elejétől kezdve számos felmérés készült azzal kapcsolatban, hogy a lakosság mennyire tartja kompetensnek az egyházat egyes társadalmi kérdésekben. Az derült ki, hogy sok alapvető társadalmi kérdésekben a magyarok zöme nem tartja kompetensnek az egyházat. Tehát egyrészt a kérdést az előző húsz évben kialakult közvélekedés keretében lehet értelmezni. És ez nem minden országban van így, más országokban, kultúrákban teljesen természetes, hogy az egyház véleménye számít. Tehát ez a papoknak szegezett kérdés magyar sajátosság is egyben.”
