Nácinak lenni jó

2010. december 03. 13:53

Romániában érdemes nácinak lenni. Itt ugyanis büntetlenül uszíthatnak, sőt, a hatóságok is a pártjukat fogják.

2010. december 03. 13:53
„Romániában érdemes nácinak lenni. Itt ugyanis büntetlenül uszíthatnak, hajuk szála sem görbül, sőt a hatóságok is a pártjukat fogják. Már persze ha az ember megfelelő nemzetiségű náci. Hogy minden világos legyen: idén sem múlt el a december elsejei román nemzeti ünnep magyarellenes provokáció nélkül.

Az Új Jobboldal nevű román szélsőjobb szervezet annak ellenére is felvonulást tartott Marosvásárhelyen, hogy az előzetes jóváhagyást követően az önkormányzat végül betiltotta a rendezvényt. (Igaz, gondosan ügyelve arra, hogy a törvényes határidő lejárta után közölje a tiltást.) Nem hiányoztak a magyarellenes jelszavak sem, hiszen ezek nélkül nem is igazi egy jó kis szélsőjobbos vonulás, a résztvevőkben bizonyára frusztráló hiányérzetet keltett volna, ha nem magyarozhatnak egy kicsit.

A hatóságok pedig a jelek szerint szívükön viselik a nácik lelkivilágának sorsát, mivel háborítatlanul skandálhatták nacionalista szlogenjeiket, sőt a megye prefektusa is a pártjukat fogta.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2010. december 04. 15:44
Egy fontos pótlolagos kiegészítés: manapság a "nácizmust" nem az új jobboldal, hanem az "új baloldal" testesíti meg. Természetesen ezt hevesen szokták cáfolni. Ám a tények, azok nagyon makacs dolgok. Jellegzetes figurája volt ennek a Szabó Albert esete meg az elmúlt 8 évben rendszeresen engedélyezett nácitüntetések Budapesten. Ezt is csak baloldali regnálás alatt lehetett megcsinálni. Talán nem véletlenül. Ezek szomorú tények.
nyugalmazott tanár
2010. december 04. 15:40
"Romániában érdemes nácinak lenni. Itt ugyanis büntetlenül uszíthatnak, sőt, a hatóságok is a pártjukat fogják." Ezzel messzemenően nem értek egyet. Romániában sem érdemes nácinak, tisztességtelen gazembernek lenni, mert ugyan előfordulhat, hogy állami rangra emelkedik a nácizmus, volt rá példa, de akkor sem lehet azt mondani, hogy érdemes. Például a hazai szélsőséges "liberálisok" nácizmusa is ilyen. Érdemes? Ha azt akarod, hogy megutáljanak, ha gyűlöletet akarsz gerjeszteni, hát akkor esetleg. De különben? Ugyan miért lenne "érdemes". Azért a pár virsliért? Vagy hogy valahol megveregessék a válladat? Miért? Erre mondaná egyik kedvenc költőm: "SEKÉLY E KÉJ:"
habarcs123
2010. december 03. 19:34
Egy pár mocskos szarházi olah takony,még nem náci.
El Topo
2010. december 03. 17:51
Mik vannak! A náciknak a román náci nem jó náci? :D:D:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!