A kérdőjelek kora

„2010 nyarától számos társadalompolitikai kérdésben azért születhetett markáns válasz, mert a Fidesznek is megadatott az, ami annak idején Horn Gyulának: kétharmadot meghaladó kormányoldali többség a tisztelt házban. A gazdaság terén a szokásos adó- és kiadási törvényekhez elég lett volna az egyszerű többség, 2010 azonban meghozta a többleterőt. Született is számos, nem szokványos intézkedés, amikkel bőven foglalkoztunk ezeken a hasábokon. Itt már inkább a felkiáltójeleknek van helyük: az Orbán-kormány egy sor szokatlan, kockázatos, ellentmondásos lépést is tett.

Az év végéig sem válhatott vitán felülivé, hogy a nyolc év ellenzékiség után kormányra kerülő pártnak volt-e kész gazdaságpolitikai programja, hiszen ami a kormányzati intézkedéseket illeti, zavarba ejtő sokaságot láthattunk. Néhány alapkérdésben viszont egyértelmű, szinte doktriner következetesség mutatkozott. Ilyen az egyenes adók (vállalati nyereség-, illetve személyi jövedelemadó) nagyarányú mérséklése, amitől a foglalkoztatási helyzet gyökeres változtatását reméli a kormány.

Valóban ez szerepelt a választási ígéretekben. Teljesítésükért rengeteg ütközést, konfliktust vállal a kabinet. Kérdéses, hogy 2010 tavaszán a körültekintően mérlegelő választópolgár - ilyen persze csak a mesében létezik - az addigi kormányok eredménytelen megszorításaival szemben ajánlott adómérsékléses gazdaságdinamizálás stratégiáját akkor is támogatja-e szavazatával, ha tisztában van annak feltételeivel.

Hogy annak megvalósításához a kormánynak ütköznie kell a pénzügyi szektorral és egy sor stratégiai ágazattal, az Európai Központi Bankkal, az Alkotmánybírósággal, az unió Bizottságával, a Költségvetési Tanáccsal, a jegybankkal. Hogy a választási ígéret teljesítéséhez fel kell számolni a magánnyugdíj-pénztári rendszert, kockáztatva az ország adósbesorolását, a magánpiaci elvek kiszámíthatóságát.”