Sztálin ablakai

„Az 1990-es évek nagy eurázsiai földindulásának köszönhetően számos lakat alatt tartott levéltár és magánarchívum titkai váltak kutathatóvá, és ennek az lett a természetes következménye, hogy aki csak tehette, nyomban megrendezte a maga Hitler- és Sztálin-filmjét, megírta e két figura – olykor párhuzamba állított – életrajzi regényét. Tengeren innen és túl, keleten és nyugaton egyaránt. Ki a nemzeti önigazolás érdekében (nem a német és az orosz nép bűne annak a két évtizednek, az 1933–34-től 1953-ig terjedő időszaknak a rettenete, hanem a két korlátlan hatalommal rendelkező államférfié, aki a nyakukra ült), ki pedig a divatot követve, hatalmas nyereségre számítva. (Mennyivel egyszerűbb egy-egy »jó kis« horrort összehozni, ha a história »írja« a forgatókönyvet, mintha jóval szerényebb fantáziájú mesteremberekre bízzák az amúgy rémségesen izgató feladatot!)

Megítélésem szerint »csak« az a baj a mostanában ránk zúduló, mozgóképesített Hitler-, Sztálin- sztorikkal, hogy a (közel)múlt legszörnyűbb kataklizmái magánbűnökként jelennek meg bennük, a tényleges történelmi valóság legfeljebb a hatalom teljhatalmú szörnyetegeinek az ablakaiból látható. A magyarországi HBO novemberi műsorában több alkalommal is feltűnő Sztálin-filmben a szó szoros értelmében is: Ivan Passer rendezésében nemcsak Sztálin közvetlen környezete, második felesége, leánya, elvtársai, áldozatai és készséges kiszolgálói, Kirov, Trockij, Zinovjev, Kamenyev, Buharin, Rikov, de maga a főtitkár is ablakon át tájékozódik a világban. A Kreml ablakain át, vonat- és autóablakokon kipillantva, olykor a házimozi kukucskálója mögül leselkedve. Nem a véletlen műve volt tehát, hogy oly keveset láttak meg belőle.”