Hogy is van ez? Elmegyek az ünnepedre, de ne várd, hogy jól érezzem maga. Elvárom, hogy elgyere az ünnepemre, de ne várd, hogy azért, mert te nem örülsz, én se örülök majd.
„A mostani Alföldi-KDNP-Jobbik-December 1.-ügy a saga legújabb, talán legidétlenebb fejleménye. Amikor ezt a szöveget írom Marosvásárhelyről Budapestre utazom a múlt héten átadott 10 kilométeres autópálya szakaszon. Kommentes szerkesztő kollegám hív, kérdi, hallottam-e az ügyről, írnék-e róla. Kicsit össze vagyok zavarodva. Kellene erről gondolnom valamit? Nem gondolok semmit. De olyan erősen nem gondolok semmit, hogy ez már elgondolkodtat. Miért tagadom meg az értelmezést? Miért nem utasítom el, hogy az »ügyről« zsurnaliszta módjára közlendőt szintetizáljak?(...)
Hogy is van ez? Elmegyek az ünnepedre, de ne várd, hogy jól érezzem maga. Elvárom, hogy elgyere az ünnepemre, de ne várd, hogy azért, mert te nem örülsz, én se örülök majd. Ez a common sense. Erdélyben minden jogunk megvan arra, hogy ne örüljünk egymás politikai ünnepeinek, de nincs jogunk arra, hogy így vagy úgy ne legyünk jelen. Le lehet ezt fordítani valahogy arra, hogy a Nemzeti szinte-szinte beenged egy román ünnepet és ezzel megbotránkoztatja azokat, akik imádnak megbotránkozni? Nem tudom, nem érzem.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ugyanerre mostanra rájöttek a 100 IQ feletti momentumosok.
A legújabb támadásban legalább 13 ember meghalt, és többtucatnyian megsebesültek.
A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint.
