Öngondoskodás - másként

A nyugdíjkérdés nem elválasztható a gyermekválalástól. Hogy ez miért egyre ritkább, annak az okai sokkal szerteágazóbbak, mint a népesedéspolitika, adópolitika, stb. Nyilván a társadalom, továbbmenve, az "ipari(vagy fogyasztói)" társadalom, még továbbmenve a globalizált társadalom viszonyaiban, ill. ezen társadalmak közfelfogásában keresendő a gyökér. Ami a (globál) fogyasztói oldalt illeti, az eltömegesedés során csökken az ember értéke, így természetesen a gyermeké is. Az egyén nem érzi, hogy bármi módon hatni tudna saját sorsára. Ehhez társul az általános egzisztenciális bizonytalanság és a távlattalanság érzése. Az emberek a sokszor fogyasztásba menekülnek, és ebben is csak hátráltat a gyermek. Ráadásul ez mentálisan is a pénzhatalom elfogadása, az anyagelvűség felé terel. Pedig a háború előtti sokgyermekes családmodelt, vagy akár az iszlám világ mai gyarapodását is sok szempontból az alapozza meg, hogy az emberek bíznak a "gondviselésben". Ezt azért teszem idézőjelbe, mert véletlenül sem szeretnék vallási vitát indítani, csak jelezném, hogy a pénz, és az anyagiak primátusa sokmindent garantálhat, de reményt nem nyújt, pedig a jövőbe senki sem lát. Ezt csak a bizakodás helyettesítheti. A jövőben - sok más mellett,- csak hinni lehet. (Meg persze változtatni a társadalmon.)

"A módosabbakat kimenti az utánpótlás híján összeomló rendszer lehulló gerendái alól" a lófaszt ment ki bárkit is. ha összeomlik a társadalombiztosítás, akkor egy-két év, és esélyes az államcsőd. ha az államcsőd beüt, akkor a nemzeti valutának sanyi, végtelen infláció indul, és mivel a NYP-k betétei alapvetően forint alapúak, valahol egy zacskó ropi és egy mp3 játszó közötti szintre esik az értékük pikk pakk. az egyedüli biztos kiút vélhetően egy N. pillér, tisztán deviza alapú (pl chf, usd, yuan) nyugdíjcélú magánbefektetés. mivel ilyen ma kvázi nem lehetséges, csak az adózott jövedelmedből, nem sokan csinálják. persze legjobb dolog talán az, ha nem is pénzbe fektet az ember, hanem önálló értékkel rendelkező tárgyba, mint nemesfém esetleg drágakő. de most ennek is hype-ja van, leginkább bukta esélyes egy-két éven belül, ha visszatérnek a helyükre az árszintek. nyilván ezek az egyén érdekein kívül semmit nem szolgálnak, tehát társadalmi szempontból a jelentőségük nulla. de a mai racionális emberek egy része, ha megteheti, eleve leírottnak tekinti a nyugdíját, legyen az állami vagy magánpénztárban. ugyanakkor egy állami pénztárban sokkal nagyobb a túlélési esély gazdasági válság esetén, mint egy magánpénztárban. a felosztó-kirovó rendszer hibátlanul tud működni, ha: - van mellé _önkéntes_, adó és járulékmentes magánpillér, ami örökölhető - egyéb nyugdíjszámla (pl pénzintézetben, de nem biztosítóban) - minimális fekete és szürkegazdaság, tehát _mindenki_ fizet, aki keres - felső korlát mind a be- mind a kifizetésben és a legfontosabb a feketegazdaság lenullázása.

ma sétáltam a családommal a városban, és akaratlanul is figyeltem a terhes nőket( igaz azért mert az első egy cigány nő volt) egyetlen fehéret sem láttam, de ötöt az alternóból. Hát így megy ez.

Az olyan emberek, mint Nyuggerisztán és Mesi, akik csak a saját pénzükért és saját nyugdijukért aggódnak valószinüleg csak akkor szülnek-csinálnak gyereket, ha nem kell maguktól megvonni semmit a gyermekért. Gyereket az ember a saját örömére szül és nevel, nem pedig azért, hogy az állam ezt a "gesztust" honorálja, vagy meghálálja. Azért nevelünk gyerekeket, mert öröm látni a fejlődésüket, felfedezni Bennük a párunk, vagy a saját tulajdonsá- gainkat. Testvért meg azért szülünk neki, mert szeretjük annyira, hogy nem akarjuk, hogy elkényeztetett, önző ember váljék belőle felnőtt korára. A családban kell szocializálódnia, a másokhoz való alkalmazkodást megtanulnia minden gyermeknek, hogy képes legyen bármilyen közösségbe beilleszkedni. Ha egy gyerek egykeként nő fel, ahhoz szokik hozzá, hogy körülötte folyik a világ, nem tanul meg másokra tekintettel lenni. Felnőtt korában valószinüleg csak az érdekli, hogy lehetőleg mindig ő járjon jól. Neki ne kelljen pl. a magánnyugdijpénztári tagdiját a közös szoli- daritási kasszába betenni, mert önző emberré nevelték a körülményei és a szülei. 20-30 évvel ezelőtt a szüleink sokkal rosszabb körülmények között éltek mint mi mégis több gyermeket vállaltak és a nagy családban a mai fiataloknál önzetlenebb, felelősségteljesebb embereket nevelte. Pedig kevesen jártak egyetemre, nem tudományosan, hanem szeretettel nevelték a gyermekeket annak minden nehézségével együtt.